Ez a nő Terence Hill élete szerelme – Már 52 éve élnek boldog házasságban
Terence Hill 1967-ben, pár hónap után vezette oltár elé a gyönyörű Lorit.

Mario Girotti, azaz művésznevén Terence Hill a ’60-as években vált népszerű színésszé, számtalan legendás filmet forgatott le legjobb barátjával, Bud Spencerrel és egyedül is – ilyen például az Ördög jobb és bal keze, a Nevem: Senki, a Különben dühbe jövünk vagy a hazánkban is vetített Don Matteo-sorozat.
Terence Hill, az olasz spagettiwesternek körülrajongott sztárja gyönyörűen világító kék szemével, csábos mosolyával és sármjával bárkit levehetett volna a lábáról, ő viszont szinte egész életében csak egy nőért rajongott. Az akkor már befutott színész egy vacsorán ismerkedett meg a német gyökerekkel rendelkező amerikai lánnyal, Lori Zwicklbauerrel. Igazi nagy szerelem volt az övék, első látásra egymásba szerettek, és pár hónapra rá, 1967-ben örök hűséget esküdtek egymásnak, akivel a mai napig boldog házasságban élnek.
- Talán csak annyi a titkunk, hogy tiszteljük egymást, mindkettőnknek megvan a maga saját világa, ami nagyon-nagyon különböző. Nem veszekszünk, persze, vitatkozunk néha, de nem túl sokat. Nem szeretjük a konfliktusokat, a feleségem nagyon csendes asszony. Ő író, ő írta a Lucky Luke szövegkönyvét is, és jól érzi magát a betűk között, a világában. Mindkettőnknek megvan a saját tere - magyarázta a sztár 2018-ban a Story magazinnak adott interjújában.
Nézd meg Terence Hill és Lori Hill ritkán látott régi és friss romantikus fotóit!

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- tragédia
- john travolta
"Egy részem belül meghalt" Terence Hill a fia elvesztéséről vallott
- terence hill
- bud spencer