Börtönbe került Amal Clooney nővére - Szingapúrban került rácsok mögé
Tala Alamuddint három hét börtönbüntetésre ítélték.

tala-alamuddin-borton-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Amal Clooney 47 éves nővére, Tala Alamuddin Le Tallec törvényt szegett, a tettéért pedig most felelnie kell: a bíróság ítélete szerint három hétre börtönbe kell vonulnia.

Ittas vezetésért csukták le

Le Tallec többször is törvényt sértett: jogosítvány nélkül, ittasan vezetett, amikor elkapták a rendőrök - ráadásul nem is először. A dizájner egy barátjával vacsorázott, utána pedig úgy döntött, hogy két pohár bor és egy pohár pezsgő után még hazavezet - pechjére azonban megállították a rendőrök.

Annyira spicces volt, hogy alig értette meg, amikor a rendőrök elkérték a papírjait, nagy nehezen tudta csak behúzni a kéziféket az autón, ráadásul közben véletlenül a gázpedálra is rálépett. A rendőrök szerint az alkoholszag eloszlatott minden kételyt afelől, hogy ittas vezetőről van-e szó, ezért azonnal bekísérték a kapitányságra, hajnali fél 3-kor.

Talának 6400 szingapúri dollárt, azaz átszámítva 1,4 millió forintot kellett büntetésképp kifizetnie, valamit három hét börtönbüntetésre ítélték közúti veszélyeztetésért. Ügyvédje, Shashi Nathan azt nyilatkozta, hogy védence őszintén megbánta a tettét, és soha többet eszébe sem jut ittasan volán mögé ülni. Igaz, a büntetés részeként ezt jó ideig nem is teheti meg, hiszen négy évre eltiltották a vezetéstől is. 2013-ban már volt egy hasonló esete, ezért a halmozott büntetés.

A sztár testvére jó néhány éve Szingapúrba tette át a székhelyét New Yorkból, és ott üzemelteti a sikeres vállalkozását, a Totally Tala márkát, melyben minden egyes darabot ő álmodott meg. Újdonsült férje miatt költözött csak el, akit Szingapúrba szólít a munkája, Tala pedig úgy döntött, ő bárhol tud tervezni, az fontosabb, hogy együtt legyenek.

Ő a lányok édesanyja

Amal és Tala Alamuddin is igazi szépségek, jó külsejüket pedig egyértelműen édesanyjuktól örökölték. Nézd meg, milyen csinos nő Baria!

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Ezt is szeretjük