Freddie Mercury utolsó fotója - Még itt sem beszélt a halálos betegségéről
Legendás sztárok utolsó fotóit gyűjtöttük össze.
![Sztárok utolsó fotói](https://kep.index.hu/1/0/2240/22405/224054/22405448_8f3069ba6919194c88a520d70ddc1cb5_wm.jpg)
"Élj úgy minden napot, mintha az lenne az utolsó" - szól a mondás. Sajnos sohasem tudhatjuk, melyik nap lesz az, amelyen örökre lehunyjuk a szemünket, sőt, azt sem, melyik lesz a legutolsó, rólunk készült felvétel.
Ikonikus sztárok utolsó fotói
Freddie Mercury tudta, hogy közel a vég, napról napra rombolta le belülről szervezetét az AIDS. Mint kiderült, az utolsó időszakban sem járni, sem beszélni nem tudott, és szörnyű fájdalom kínozta a testét. A Queen legendás frontembere azonban, amíg csak tudta, tartotta magát, és hevesen tagadta a betegségéről szóló pletykákat. Csupán a halála előtt egy nappal árulta el a rajongóknak, hogy jó ideje küzd a halálos betegséggel.
Az utolsó róla fellelt fotón már látszanak rajta a betegség jelei: rengeteget fogyott, gyengének és sápadtnak tűnik. Ő azonban még itt is mosolyogni próbált, és eljátszani, hogy valójában semmi baja. Összeállításunkban összegyűjtöttük az ő és más hollywoodi legendák utolsó fotóit - nézd meg, milyenek voltak nem sokkal a haláluk előtt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
- freddie mercury
- sztár
- carrie fisher
- robin williams
- chester bennington
- utolsó fotók
- alan rickman
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- marilyn monroe