Kacsacsőr és püffedt arc - 4 szétszabott sztárbombázó
Vannak, akik ésszel használják a plasztika adta lehetőségeket. A következő színésznőkre ez nem igaz.
Valószínűleg a sztárvilágban alig találnánk olyan hírességet, aki legalább a botoxkezelést ne próbálta volna ki egyszer, hogy ráncait eltüntesse. Mellettük azonban jócskán akadnak olyanok, mint Donatella Versace, akinek szinte mániájává vált a plasztikáztatás.
A szikerajongók eleinte azért fekszenek kés alá, hogy fiatalabbnak tűnjenek, később pedig már szinte minden testrészüket tökéletesíteni akarják. Végül pedig annyira túlzásba esnek, hogy akkor sem bírják abbahagyni a beavatkozásokat, amikor a tükörképük már cseppet sem hasonlít korábbi önmagukra.
Kate Jackson
Hogy miért látta először szükségét Charlie egykori bájos angyala a sebészi szépülésnek, azt nem tudjuk. Mindenesetre a sorozatos műtétek következtében bájos vonásai teljesen eltorzultak: kerek szemei bizarr módon felfelé ívelnek, szája pedig furcsa grimaszba húzódik mosolygás helyett.
Elképzelhető, hogy a műtétekkel valamilyen módon elvesztett nőiességét próbálta pótolni: a 61 éves színésznő és egykori Revlon-modell a nyolcvanas években ugyanis kétszer is megküzdött a mellrákkal. Végül egyik mellét eltávolították orvosai, hogy végérvényesen kiirtsák szervezetéből a kórt.
Persze az is lehet, hogy magánéleti kudarcáért igyekezett önmagát kárpótolni. Mindhárom házassága válással végződött néhány év után - utoljára Tom Hart kaszkadőrhöz ment hozzá még 1991-ben, de két évvel később elváltak útjaik.
És hát, valljuk be, amióta - és az már harminc éve volt - véget értek kalandjai Charlie angyalaival, nem igazán termett számára babér a szakmában, néhány tévéfilmtől és sorozatbéli felbukkanástól eltekintve. Rajongói utoljára 2007-ben találkozhattak vele a Gyilkos elmék egyik epizódjában, azóta nem állt felvevőgép elé.
Britt Ekland
Ami Kate Jacksonnak a Charlie angyalai, az a 67 éves svéd származású szőkeségnek Az aranypisztolyos férfi című 1974-es mozifilm. Britt Ekland igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a Bond-mozi segítségével sikerüljön a nagy kiugrás. Ám Mary Goodnight szerepével, bármilyen dögösen is feszített Roger Moore mellett, mégsem tudta beírni magát a filmtörténelem nagykönyvébe.
Ezután már csak kisebb szerepekre és többnyire jelentéktelen filmekre futotta, nem csoda, ha bánatában az első ráncok jelentkezésekor szaladt a plasztikai sebészéhez. Az eredmény: korábban természetesen telt ajkai ma már kollagéninjekcióktól duzzadnak, arca bizarr módon ránctalan, a szemöldöke pedig több, mint kínos.
Mindenesetre a sztár büszkén vállalja plasztikáit, úgy véli, fantasztikus dolog, hogy műtétileg lehetséges a fiatalodás. Ugyanakkor szerinte kellene valamiféle korhatár, ami alatt tiltott lenne az ilyesfajta beavatkozás.
Az egykori szépséget a hatvanas-hetvenes években férfiak hada ostromolta: 1964 és 1968 között a nála majdnem húsz évvel idősebb Peter Sellers felesége volt, később pedig romantikus viszony fűzte Rod Stewarthoz. 1984-ben viszont ő választott fiatalabb párt magának - második férjétől, Slim Jim Phantomtól 1992-ben vált el.
Nikki Cox
Ha Ekland ötletét, miszerint negyven alatt tilos a plasztika, megvalósították volna, akkor Nikki Cox valószínűleg még mindig az a bájos leányzó lenne, aki volt korábban. Sajnos azonban a szépészeti szabászat nyitott mindenkinek, így bárki bátran guminőt varázsoltathat magából, mint ahogy tette a 31 éves színésznő is.
Meglehetősen elégedetlen lehetett vékony szájával, így durván felpumpáltatta, és aránytalanul nagyra duzzasztotta. Ráadásul láthatólag a ráncokat is képtelen elviselni, hiszen máris tetten érhető arcán a plasztika nyoma - szemei ugyanis Kate Jacksonéhoz hasonlóan elkezdtek felfelé ívelni.
Szinte csoda, hogy még ilyen állapotban is kapott megbízást, sőt, szinte sorozatról sorozatra vándorolt: a General Hospital 45 epizódjában volt látható, majd a Norm show és a Nikki című sitcomoknak is állandó szereplője lett.
A magyar közönség azonban leginkább a Las Vegas révén ismerheti, ahol négy évadon keresztül alakította Mary Connellt.
Ami a magánéletét illeti, 2006-ban ment hozzá Jay Mohrhoz - ő játszotta a Szellemekkel suttogó Payne professzorát -, aki szerelme jeléül felvette felesége vezetéknevét is.
Lara Flynn Boyle
Bár a Twin Peaks mindössze harminc epizódból állt, a sztori annyira szövevényesnek bizonyult, hogy a nézők, de legalábbis a férfiak többsége egy idő után már csak a szereplők bájain legeltette a szemét.
Persze volt is mit nézni, hiszen David Lynch szebbnél szebb nőket választott karakterei megformálásához. E sorozatban ismerte meg a közönség Lara Flynn Boyle-t is, aki Donnát alakította. Ám a szexis színésznők közül nem mindenkinek sikerült megőriznie nőiességét, Boyle például borzalmasan szétplasztikáztatta magát az eltelt időben. Arca mostanság már csak nyomokban őrzi egykor bájos vonásait - bár, igaz, ami igaz, 39 éves kora ellenére egy szem ránca sincs.
Ám hiába a fiatalság utáni vágy, kilencvenes évekbeli sikerét, amit olyan filmekkel aratott, mint a Wayne világa vagy az Édeshármas, nem sikerült megismételnie. Mostanában ismét sorozatokban, továbbá kis költségvetésű filmekben próbálkozik: az Ügyvédek után néhány rész erejéig őt is láthatták a nézők a Las Vegasban 2006-ban, idén pedig a Life is Hot in Cracktown című drámában szerepelt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fénykorában rengeteg hírességhez fűzte romantikus viszony, Jack Nicholsontól Harrison Fordig, de Twin Peaks-béli kollégájával, Kyle MacLachlannel is összegabalyodott. A házasság terén azonban kerülte a szakmabelieket: John Patrick Dee-től két év után, 1998-ban vált el, 2006 óta pedig Donald Ray Thomas II ingatlanbefektető a férje.
OLVASD EL EZT IS!
- pamela anderson
- plasztika
5 szilikonbombázó megdöbbentő leépülése
- mickey rourke
- öreg
A legrondább férfi sztárplasztikák
- pamela anderson
- plasztika