Két szeretőjével lakik együtt Tilda Swinton
Két szerető? Pikáns dolog, főleg egy nő kapcsán. Ám velük élnek még néhányan, akiktől a helyzet a vártnál is pikánsabb.
Sokkal, sokkal pikánsabb. Először is, adva van Tilda Swinton 47 éves angol színésznő, akiről, valljuk be, nem az jut első pillantásra az eszünkbe, hogy micsoda dögös teste van, és vajon miket művelhet vele az ágyban.
Ő inkább amolyan intellektuális szépség – nem véletlenül kapta meg a Michael Clayton-béli alakításáért az Akadémia díját -, akit az esze és sugárzó tehetsége tehet gyönyörűvé, de pokolian csúnyává is, mint amilyen volt a Young Adam című drámában Ewan McGregor oldalán.
Két pasi + két nő az hány pár?
No, de jöjjön élete szerelme – pontosabban szerelmei, mert hogy kettő is van mindjárt, akikkel felváltva megosztja ágyát. Az egyik, a régebbi, egyben tízéves ikrei – Xavier és Honor - apja, a 68 éves drámaíró, John Byrne, míg a másik a mindössze 29 éves Sandro Kopp, német származású művész.
És a helyzet bonyolultságát fokozandó, Byrne-nak két éve van egy másik kedvese is, a 42 éves Jeanine Davies, aki ugyanannál az Edinburgh-i színháznál dolgozik, ahol a férfi 1985-ben Swintont is megismerte.
Még a mai ferdült erkölcsű világban is furcsák az ilyen viszonyok, talán éppen a nyílt felvállalás miatt, mindenesetre a csodálatos négyes egy fedél alatt is lakik – megosztva így az ikrek gondozásának felelősségét is -, és cseppet sem zavartatják magukat.
Byrne a kétkedőknek bevallotta, hogy nem változott meg a vonzalma a színésznőhöz akkor sem, amikor beleszeretett a másik hölgybe.
- Tilda és én még mindig együtt vagyunk, persze tudom, hogy ez többeket zavarba hoz, de el kell fogadni, hogy minden kapcsolat más dinamikájú. Mi azonban civilizált ember módjára megegyeztünk, és szerintem nincs ezen semmi megbotránkoztató. Természetesen érthető, hogy sokan kíváncsiak, de ez tényleg a mi ügyünk. A lényeg, hogy működik, és mindenkinek jó így.
Állításuk szerint ez nem nyitott kapcsolat, hiszen az feltételezné, hogy gyakran váltogatják a partnereiket, ők azonban kitartanak a választottjaik mellett - még ha két partner között nem is akarnak egyikük vagy másikuk javára dönteni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Sandro és én együtt utazzuk körbe a Földet. És amit még tudni kell rólunk, az az, hogy nagyon boldogok vagyunk – tette hozzá az Oscar-díjas sztár.