A Csengetett, Mylord? esetlen cselédlánya friss fotókon: a 72 éves Su Pollard mellett ma már elmennél az utcán

Su Pollard a való életben imádja a színes és feltűnő ruhadarabokat.

su-pollard-cover

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Csengetett, Mylord? című brit tévésorozatot hazánkban a mai napig rendszeresen vetítik, jelenleg a TV2 Comedyn nézhetik meg újból az epizódokat. Nálunk olyan nagy és lelkes a rajongótábora, hogy még közönségtalálkozót is szerveztek Budapesten a színészekkel, az eseményt 2018-ban tartották meg. Akkor sajnos az Ivy Teasdale-t játszó Su Pollard nem tudott részt venni a találkozón. A színésznő sokak szívébe belopta magát azzal, ahogyan megformálta az esetlen szobalányt.

Su Pollard, a Csengetett, Mylord? sztárja

Su Pollard a '70-es évek óta aktívan színészkedik, 1974-ben kezdte a pályafutását, azonban már kislányként rájött arra, hogy el tudja lopni a show-t. Hétévesen részt vett az egyik iskolai előadáson, egy papírdobozra kellett ráállnia a szerepe alapján, ám véletlen beszakadt alatta a doboz. A közönség erre hangos nevetésben tört ki, először hirtelen megalázónak érezte a helyzetet, ám az előadás végén mégis ő kapta a legnagyobb tapsot. Ekkor jött rá, hogy meg tudja nevettetni az embereket, így ez az emlék nem vált traumatikus élménnyé, derült ki a Yorkshire Postnak adott interjújából.

1979-ben debütált a képernyőn a Two Up, Two Down című sorozatban, Angliában a Hi-de-Hi! című szériával vált népszerűvé, ami 1980 és 1988 között futott. Mi, magyarok, a Csengetett, Mylord? című szitkomból ismerhetjük, amit eredetileg 1988 és 1993 között vetítettek. Énekesnőként is karriert épített, a '80-as és '90-es években több kislemeze megjelent. Utoljára 2020-ban szerepelt sorozatban, inkább színházi darabokban játszik.

72 évesen igazi energiabomba, a mindig vidám és mosolygós színésznő imádja a feltűnő ruhadarabokat, öltözködésével szívesen kifejezi magát. Élvezi, hogy a jelenben lehet, nem aggodalmaskodik a jövő miatt, bevallása szerint a munkája élteti.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Su Pollard.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük