Steven Seagal legkisebb unokájától elolvadunk: a 8 éves Sumimo ilyen tündéri kislány
Steven Seagal unokáitól minden akcióhős szíve megolvad.
Steven Seagal a ’80-as és ’90-es évek akciófilmjeinek egyik legismertebb alakja volt, aki karizmatikus megjelenésével és harcművészi tudásával hódította meg a vásznat. A kemény imidzs mögött azonban egy jóval érzékenyebb oldal is rejlik, különösen, ha a családjáról van szó.
Stevel Seagal unokája
Első házasságából született lánya, Ayako Fujitani már számtalanszor bizonyította, hogy méltó örököse a Seagal névnek. Színésznőként, íróként, rendezőként és filmes újságíróként is komoly sikereket ért el. Legismertebb munkái közé tartozik a Tokyo című film. Emellett kiegyensúlyozott családi életet él: Javier Gullón író-producer felesége, és két tündéri kislány, Tora és Sumimo édesanyja.
Ayako igen aktív a közösségi médiában, és olykor bepillantást enged a hétköznapjaikba is, ám mindezt csak mértékkel. Épp ezért válnak különösen értékessé azok a pillanatok, amikor megoszt egy-egy meghitt családi jelenetet.
A 10 éves Tora és a 8 éves Sumimo imádnak a természetben lenni, nem számít, esik-e az eső vagy hét ágra süt a nap. A fotókon gyakran láthatjuk őket játék közben, amint a fák között futkároznak, vagy épp a kandalló melege mellett rajzolgatnak.
Bár közös képeken nem igazán szerepelnek nagyapjukkal, könnyen elképzelhető, hogy a komoly tekintetéről ismert Seagal szíve rendre meglágyul, amikor meglátja unokái édes arcát.
Fotókon Steven Seagal és ritkán látott felesége: Erdenetuya egy fiút szült a sztárnak
Steven Seagal 2009-ben vette feleségül Erdenetuya Batsukhot.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















