Végül legyőzte a rák! Családja körében elhunyt a sokak által szeretett híresség

Steve Jobs, az Apple vállalat feje régóta küzdött a betegséggel.

2011. október 5-én, 56 éves korában, a kaliforniai Palo Altóban, családja körében elhunyt Steve Jobs, az Apple elnöke és egykori vezérigazgatója, adta hírül az Apple.

Steve Jobs 1955. február 24-én látta meg a napvilágot San Fransiscóban, és 1976-ban alapította meg Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen az Apple Computert.

Úttörő alakja volt a számítástechnikának

A cég igazi sikersztorija a Macintosh nevű számítógéppel kezdődött 1984-ben, amelyet ugyan nem az Apple talált fel, de Steve Jobs látta meg az eszköz úttörő jelentőségét a számítástechnikában egy Xerox-PARC-bemutatón.

1985-ben összetűzésbe került az Apple társtulajdonosaival, ezért úgy döntött, hogy Next néven megalapítja saját, személyi számítógépeket gyártó cégét, egy évvel később pedig felvásárolta a Pixar animációs filmeket készítő stúdiót.

Steve Jobs végül 1996-ban tért vissza az Apple-hez, majd 2001-ben bejelentette a zeneipart forradalmasító iPodot, illetve az ahhoz kapcsolódó iTunes zeneboltot, 2007-ben pedig az iPhone-t.

2004 óta küzdött rákkal

Steve Jobs 2004-ben mondta el munkatársainak, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak szervezetében, annak is egy ritka fajtáját, az úgynevezett neuroendokrint, júliusban pedig egy operáció során távolították el testéből a daganatot.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az azóta eltelt évek során eddig háromszor ment hosszabb-rövidebb időre betegszabadságra az Apple-től, 2009 áprilisában pedig májátültetést hajtottak végre rajta a sebészek, miután a rák átterjedt a májára.

Steve Jobs 2011. január 17-én jelentette be, hogy egészségügyi okok miatt megint nélkülözniük kell a cégnél, lemondását az Apple vezérigazgatói posztjáról pedig 2011. augusztus 24-én levélben közölte a vezetőséggel.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Az elmúlt hónapok során több alkalommal is lencsevégre kapták aggasztóan lesoványodva, a szívfacsaró fotók láttán sokan arra gyanakodtak, hogy nincsen már sok ideje hátra.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük