Bevallotta! Évekig hánytatta magát Stephanie Pratt
Stephanie Pratt saját bevallása szerint azért lett súlyos beteg, mert csontos lányokkal kellett együtt szerepelnie.
Stephanie Pratt, a The Hills című valóságshow egyik népszerű sztárja idén nyáron vallott először őszintén az életét megkeserítő bulímiáról.
A 23 éves celeblány a US Weekly magazinnak adott interjújában kendőzetlenül beismerte, hogy volt idő, amikor utálta a saját testét, és titokban hánytatta magát.
Egyetlen jelenet borította ki
Pratt saját elmondása szerint hatalmas nyomást jelentett számára az, hogy különösen vékony lányokkal kellett együtt dolgoznia az MTV hatalmas nézettséggel büszkélkedő műsorában.
2007-ben kezdett el ötezer kalóriányi ételt magába tömni, majd megszabadulni tőle, miután megnézte egy jelenetét, melyet Lauren Conraddal közösen forgatott:
- Kikészültem. Emlékszem, egyszerűen nem hittem el, milyen méretesnek tűntem, amint Lauren mellett sétáltam a jelenetben.
A producerek sosem erőltették a fogyást, de nagyon zavaró volt csontos csajokkal dolgozni – osztotta meg emlékeit a nyilvánossággal a feltörekvő híresség.
További kínos pillanatok
A kellemetlenségek azonban ezzel még korántsem értek véget.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














