
Sophia Loren menye gyönyörű színésznő: Sasha már 19 éve együtt van Edoardo Pontival
Sophia Loren fia, Edoardo Ponti felesége népszerű színésznő, akivel igazán összeillő párost alkotnak.


Sophia Loren nevét mindenki ismeri, az olasz díva három Oscar-díjjal és hét Golden Globe-díjjal büszkélkedhet. Karrierje mellett a magánélete is irigylésre méltó, gyönyörű családot tudhat magáénak.
Szerelmét, a 2007-ben elhunyt Carlo Pontit két fiúval ajándékozta meg. Egyikük a magyar feleséggel büszkélkedő ifj. Carlo Ponti, illetve a szintén házas Edoardo Ponti. Utóbbinak nagyon szép és tehetséges felesége van, akivel már 19 éve vannak együtt.
Sophia Loren menye, Sasha Alexander
Edoardo és az elbűvölő színésznő egy Los Angeles-i filmiskolában ismerkedett meg, bár akkor még nem történt semmi köztük, csak együtt tanultak az egyetemen. Pár évvel később, 2004-ben egy étteremben találkoztak ismét, Ponti odament hozzá, hogy emlékszik-e még rá, nos, a többi már történelem.
A szőke szépség 2007-ben mondta ki a boldogító igent az olasz díva fiának, akitől két gyermeke született. Lányuk, Lucia 2006-ban jött a világra, fiuk, Leonardo pedig 2010-ben. Sasha még olaszul is megtanult Sophia Loren kedvéért, hogy meg tudjon szólalni a díva anyanyelvén.
Érdekesség, hogy az ősei szerb bevándorlók voltak. A nézőknek ismerős lehet az NCIS című sorozatból, amelyben Catilin Todd karakterét alakította. Ezenkívül még láthattuk a Született detektívekben is, ahol Maura Isles szerepét formálta meg. 2015-ben a Shameless - Szégyentelenekben tűnt fel mint Helene Runyon.
Karrierje szépen ívelt felfelé, olyan alkotásokhoz adta még a nevét, mint a Dawson és a haverok, a Jóbarátok, Az igenember, a Nem kellesz eléggé és a Derült égből szerelem.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyire csinos nő Sophia Loren menye, Sasha Alexander.
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
Nézegess fényképeket Sophia Loren lányunokájáról!
A lány roppant fotogén, ami nem is csoda, hiszen édesanyja és nagymamája is nagyon szép nők. Képes összeállításunkban megnézheted Lucia Ponti képeit.
Cover-kép: Getty Images
- sztár
- sophia loren
- sasha alexander
- edoardo ponti
- felesége
- így néz ki most
- így él most
- 40 fölött
- sztárpárok
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jean-paul belmondo