Sophia Loren és Marlon Brando ki nem állhatták egymást: ez okozott konfliktust köztük
Nehezen ment a közös munka Sophia Loren és Marlon Brando számára.
Sophia Loren és Marlon Brando a 20. század második felében váltak igazi filmcsillagokká, színészekként mind a ketten rengeteget tettek le az asztalra.
A '60-as években még együtt is dolgoztak, az 1967-ben megjelent A hongkongi grófnő című romantikus film főszereplői voltak. Bár a képernyőn jól mutattak egymás mellett, a valóságban nem jöttek ki túl jól egymással.
Ezért nem jött ki jól egymással Sophia Loren és Marlon Brando
Charlie Chaplin alkotásában Loren Nataschát, Brando Ogden Mearst alakította. A színésznőnek 2014-ben jelent meg a Yesterday, Today, Tomorrow: My Life címre keresztelt könyve, amelyben bevallotta, hogy színészkollégájával nem volt egyszerű a közös munka. A férfira egyszer még rá is szólt erélyesebben, ugyanis Brando túl messzire ment, olyan helyre merészkedett a keze Loren testén, ahová nem lett volna szabad, pontosabban a fenekére.
- Hirtelen rám tette a kezét, én erre teljes nyugalommal megfordultam, majd úgy belefújtam az arcába, ahogy egy dühös macska tette volna. Azt mondtam neki: "soha többet ne merd ezt velem megtenni. Soha többet!" Ahogyan szúrós tekintettel néztem rá, olyan kicsinek és védtelennek tűnt, szinte a saját hírhedtségének áldozata volt - emlékezett vissza a könyvében.
Hozzátette, Brando ezután tiszteletben tartotta a kérését, ám az ominózus eset után még nehezebbé vált vele a közös munka.
A Daily Mail brit napilap a Marlon Brandóról írt életrajzi könyv, a Brando's Smile: His Life, Thought, and Work alapján dolgozta fel Loren és A keresztapa sztárjának kapcsolatát. Abból egy másik konfliktusuk is kiderült, a színész azt állította kolléganőjéről, hogy rosszabb a lehelete, mint egy dinoszaurusznak, nyilván ez akkoriban nagyon szíven üthette akkor a színésznőt.
Színészek, akik nem szerettek együtt dolgozni
Olyan filmes párokat mutatunk, akik a forgatási munkálatok alatt ki nem állhatták egymást.
Leonardo DiCapriót ki nem állhatta kolléganője - A Rómeó és Júliában ezzel ment az agyára
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció