Merész dekoltázsát a vörös szőnyegen sem szégyellte a bájos színésznő
Sofia Vergara hamarosan betölti a 40-et, ez azonban nem látszik rajta.
2011. január 5-én a BOA Steakhouse-ban ünnepelték meg a CoverGirl fennállásának ötvenedik évfordulóját, a rendezvényen pedig számos világsztár tiszteletét tette: ott volt többek között Drew Barrymore, Taylor Swift és Queen Latifah is.
A vörös szőnyeg bombázója azonban egyértelműen Sofia Vergara volt, aki szokásához híven egy szemkápráztatóan elegáns estélyiben érkezett meg, ruhájának visszafogottságát pedig dekoltázsának látványával ellenpontozta.
Igazán dögösen festett
A kolumbiai szépség nem bízott semmit a véletlenre, és bátran tette közszemlére testi bájait, már ami legalábbis a dekoltázsát illeti: testéhez szorosan tapadó öltözéke ugyanis feltűnően kihangsúlyozta dekoltázsát!
A gyönyörű színésznőről készült fotókat elnézegetve minden bizonnyal kevesen mondanák meg, hogy hamarosan betölti a negyedik ikszet, pedig ez az igazság: Vergara jelen pillanatban 38 éves, amiből egy évtizedet simán letagadhatna.
Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a modellként is szép sikereket elért hírességnek már van egy 18 éves fia - Sofia Vergara ugyanis 18 évesen ment hozzá gyerekkori szerelméhez, két évvel később pedig életet adott Manolónak.
Nem igazán híve a plasztikáztatásnak
De vajon mi lehet fiatalosságának a titka? Ha hiszünk a világhírű sztármaminak, akkor nem plasztikai sebész késének köszönheti, hogy ennyi idősen is fiatalabb kolléganőit megszégyenítően néz ki.
Vergara a Ladies Home Journalnak adott egy interjút 2010 decemberében, amiben elmondta, hogy sosem szabatná szét az arcát, ettől függetlenül viszont elképzelhető, hogy néhány apróságot kijavíttat majd magán.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
- Egy nőnek sosem szabad a korához képest túlságosan fiatalnak kinéznie. Megcsináltatni egy-két apróságot itt vagy ott, talán. Hogy egy kicsit fiatalabb nézzen ki. De az életkorát sosem tagadhatja meg - fejtette ki Vergara.















