Mindenkit meglepett! Kollégájával szűrte össze a levet az X Factor mentora

Fotók

Simon Cowell most is egyik zsűritársával jött össze.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Simon Cowell nem tudja kordában tartani a szemét - no és a kezét, így ismét kikezdett egyik zsűritársával.

Az emberek többségéből rettegést és utálatot vált ki az X-Factor ítésze, ám úgy tűnik, Carmen Electrában egészen más húrokat pendített meg.

Csak házinyúlra lő

A páros most randizgat, legutóbb is romantikus vacsorát töltöttek el együtt.

A Pussycat Dolls egykori tagja egy kék miniruhát vett fel az alkalomra, így nem csoda, hogy a tehetségkutató kitalálója le sem tudta róla venni a kezét.

Szemtanúk szerint ugyanis az egész vacsora alatt egymást simogatták az asztal felett és alatt is. Természetesen a csókok sem maradhattak el.

Azt, hogy komolyan gondolják a kapcsolatukat, bizonyítja, hogy még a lesifotósokat meglátva sem húzódtak el egymástól, sőt, hagyták magukat lefényképezni.

Az X-Factor mindenható urát és az egykori Baywatch-lányt már februárban összeboronálta a sajtó, ám akkor tagadták, mivel mindketten jegyben jártak.

A fogai miatt kellett

Az 53 éves férfi a 40 éves színésznőt kérte fel vendégzsűritagnak a műsorába, és már akkor is izzott közöttük a levegő, folyton flörtöltek egymással.

Az X-Faktor kulisszatitkai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Maga az énekes-színésznő is közzétett olyan képeket, ahol Cowellel látható, aki folyton a melleit bámulja. Egyszer viccesen meg is jegyezte a férfinak, hogy a szemeit bizony nem ott találja.

Amikor Simon Cowellt megkérdezték, miért éppen Electrát választotta a zsűri tagjának, elég diplomatikusan felelt.

- Ő tűnt a legjobbnak, hiszen neki vannak a legjobb...fogai, amiket valaha is láttam - mondta akkor, némi szünetet hagyva a mondat közepén.

Ezt is szeretjük