Pöttöm pasival nyomja Nicollette Sheridan
Nagyon úgy tűnik, hogy bejött a fürdőrucis praktika, szakítás után ugyanis Nicollette Sheridan máris beújított pasi-fronton.
Nicollette Sheridanről nemrég még annak kapcsán írtunk, hogy szakított kedvesével, Michael Boltonnal, és most gőzerővel élete új párját keresi.
Ennek érdekében mindent meg is tett, amit csak lehetett – bőréről látványosan eltűntek a korábban ott virító narancsbőrcsíkok, és a karja is feszesebbnek tűnt, mint azelőtt.
Állítólag félig tréfásan még a baráti körében is közzé tette, ezer dollárt ad annak, aki egy partiképes pasival összehozza. Nos, hogy melyik szerencsés ismerős vághatta zsebre a pénzt, azt nem tudjuk.
Mezítláb is öt centivel magasabb a férfinál
Mindenesetre Sheridan a hírek szerint összemelegedett egy kollégájával, és éppen a szülinapi partiján. A szerepe szerint élveteg szépség ugyanis november 21-én töltötte be 45. életévét, és mi is lehetne szebb ajándék, mint egy vadiúj lovag.
Nem csigázzuk tovább a kedélyeket, eláruljuk, a pasi nem más, mint az alacsony termetű – mindössze 166 cm – David Spade! Hogy ő kicsoda? A 44 éves sztár egykoron a Saturday Night Live humoristájaként tűnt fel, ebből eredően többnyire vicces filmek övezik karrierjének útját.
Spade és Sheridan egyelőre titokban akarják tartani kapcsolatukat, néhány hete még külön-külön érkeztek a szülinapi partinak is helyt adó étterem megnyitójára, majd később elmélyült beszélgetést folytattak egymással.
A bulin azonban már nem voltak ilyen szemérmesek, úgy hírlik, az egyik félreeső bokszban egymásnak estek, ölelgették és csókolgatták egymást, és bár a többiek előtt nem akarták összetartozásukat mutatni, Spade szorosan a szőkeség mellett állt, amikor felvágta a tortát.

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A törpehódítónak egyébként augusztusban született gyermeke Jillian Grace Playboy-modelltől.