Serena Williams 14 kilós fogyása után kivágott fürdőruhában pózolt: látványos a változás
Serena Williamsről fürdőruhás fotó készült, ami jól ábrázolja, milyen sokat fogyott.
Serena Williams még augusztusban vallotta be, hogy 14 kilótól szabadult meg, a legendás teniszezőnő most fürdőruhában mutatta meg bomba alakját.
Serena Williams fogyása
A 44 éves sportolónő a Porter magazin felkérésére vállalta el a fotózást, még egy kivágott fürdőruhába is belebújt, amelyben megmutatta formás alakját.
Augusztusban még a People magazinnak számolt be a fogyásáról. Azután kezdődtek a súlyával a gondok, miután 2017-ben világra hozta gyermekét, Alexis Olympiát. Alapvetően nem volt azzal gondja, hogy kerekebbek lettek az idomai, azonban a hízása miatt fájni kezdtek az ízületei, ami már nagyon aggasztotta.
- Bármit is csináltam, bármennyit is edzettem, soha nem sikerült elérnem a kívánt súlyt. Őrületes volt, mert még soha életemben nem voltam olyan helyzetben, hogy ennyire keményen dolgoztam, ennyire egészségesen ettem, és mégsem sikerült elérnem a célom - panaszkodott.

Bevallotta, GLP-1 gyógyszerrel sikerült leadnia 14 kilót, emellett odafigyelt az étkezésére és a rendszeres testmozgásra is. Ma már sokkal több energiája van, és sokkal jobban érzi magát a bőrében.
A felére fogyott a gyönyörű énekesnő: látványos előtte-utána fotón Demi Lovato
Demi Lovatót mintha kicserélték volna.
ElolvasomCover: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















