Sebastian Vettel középiskolai szerelmét vette feleségül: a gyönyörű Hannával 14 éve elválaszthatatlanok

Sebastian Vettel 2019-ben vette feleségül régi, nagy szerelmét.

Sebastian Vettel és felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sebastian Vettel a Formula-1 egyik legnépszerűbb pilótája, a négyszeres világbajnok jelenleg a Ferrari csapatát erősíti, azonban ez csak a 2020-as szezonig lesz így, ugyanis nem hosszabbították meg a szerződését, így egyelőre nem tudni, hogy 2021-től milyen típusú versenyautóval rója majd a köröket.

Még csak 33 éves, de csodálatos karriert tudhat a háta mögött, nemcsak a munka területén teljesedett ki, hanem a magánéletében is.

Sebastian Vettel imádja feleségét, Hannát

Példaképéhez, Michael Schumacherhez hasonlóan Vettel is világéletében az a típus volt, aki nem szeretett bepillantást nyújtani a magánéletébe. Bár privát életet él, választottjáról azért kiderült pár információ az elmúlt években. Hanna Praterrel még a Starkenburg középiskolában ismerkedtek meg, a lány egy osztállyal lejjebb járt alatta. 2006-ban váltak egy szerelmespárrá, ugyanebben az évben fotózták le őket először. A 2006-os vb focibajnokság alatt lettek egy pár.

- Szeretek visszaemlékezni a Japán és Brazília között vívott meccsre, amit végül a brazilok nyertek négy góllal. A dortmundi stadionban rendezték azt pont meg, és olyan nagyok játszottak pont, mint Ronaldo vagy Ronaldinho. Ezen a napon volt még egy szép emlékem, mert akkor szerettem bele a jelenlegi barátnőmbe. Ez az esemény egy jelentős pontja volt az én életemnek - nyilatkozta 2017-ben, írta meg az RTL.de.

Miután a fiatal lány elvégezte a középiskolát, ruhatervezést tanult, később a divatiparban helyezkedett el. Több évig távkapcsolatban éltek, de 2010-ben Svájcban vettek egy közös otthont, azóta is ott laknak. Nyilvánosan csak ritkán mutatkoznak együtt, ebből is látszik, mennyire óvják a magánéletüket.

Ahogy az alábbi fotón is látszik, Hanna nagyon szép nő, nem csodálkozunk azon, hogy egykor elcsavarta a sportoló fejét.

A 2014-es év fordulópontot jelentett az életükben, kislányuk, Emilie januárban látta meg a napvilágot. Ugyanebben az évben terjesztették el annak hírét, hogy összeházasodtak, de akkor ezt tagadták. Nem vártak sokat azzal, hogy egy kistestvérrel ajándékozzák meg a picit, Matilda 2015 szeptemberében született meg.

A 2019-es év is izgalmakkal volt teli, júniusban teljesen titokban mondták ki a boldogító igent egymásnak. Ugyanebben az évben, novemberben pedig megszületett kisfiuk, ezt a házaspár szóvivője erősítette meg a German Press Agencynek.

Kimi Räikkönen és felesége

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen dögös nő Kimi Räikkönen felesége, Minttu.

Ámulunk Kimi Räikkönen gyönyörű feleségén: Minttu barna hajú szépség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük