A Gyűrűk Ura Csavardi Samujának lánya vörös hajú szépség: a 27 éves Ali apja nyomdokaiba lépett

Sean Astin legidősebb lánya, Ali Astin gyönyörű felnőtt nő, aki a színészetben látja a jövőjét.

Sean Astin lánya
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sean Astin 30 éves volt, amikor megkapta Csavardi Samu szerepét a Gyűrűk Ura-filmekben, a karaktert 2001 és 2003 között játszhatta el. Sokaknak ismerős lehet Adam Sandler filmjeiből is, Az 50 első randiban és a Távkapcsban is benne volt. A Stranger Things második és harmadik évadában pedig Bob Newby bőrébe bújt. 

A színész 1992-ben vette feleségül élete szerelmét, Christine Harrell-t, akitől három lánya született. A legidősebb, Alexandra, becenevén Ali 1996-ban, Elizabeth 2002-ben, Isabella pedig 2005-ben jött a világra. 

Sean Astin lánya

Sean Astin legidősebb gyermekéről, Alexandráról hamar kiderült, hogy az apjára ütött, ugyanis már nagyon fiatalon színészkedni kezdett. 2003-ban egy rövidke jelenet erejéig ő játszhatta el édesapja karakterének, Csavardi Samunak a lányát, Elanort. 

 Ali a diploma megszerzése után kisebb szerepeket kapott, 2017-ben például feltűnt a Bad Kids of Crestview Academy című filmben, illetve az Apocalypse Society-ben. 2021-ben a Morning Show című sorozat egyik epizódjába válogatták be. 

Képes összeállításunkból jobban megismerheted Sean Astin legidősebb gyermekét, a színészi babérokra törő Ali Astint.

Ali Astin édesanyja egykor szépségkirálynő volt, neki köszönheti csodás külsejét.
Fotó: Instagram/Ali Astin
Olykor modellkedik is, de a színészet az, ami igazán érdekli.
Fotó: Instagram/Ali Astin
Ali Astin boldog párkapcsolatban él, szerelmével ezt posztolták karácsonykor.
Fotó: Instagram/Ali Astin
Instagram-oldalán néha fürdőruhás fotókat is mutat.
Fotó: Instagram/Ali Astin
Külsőre anyja lánya, de belsőre pont olyan, mint az apukája, Sean Astin.
Fotó: Instagram/Ali Astin

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover: Profimedia

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük