Sára yorki hercegnének ilyen volt a kapcsolata valójában Erzsébet királynővel: exkluzív interjút adott nekünk

Sára yorki hercegné, vagy ahogy sokan mások ismerik, Sarah Ferguson azért látogatott el Budapestre, hogy legújabb könyvét, A szív iránytűjét népszerűsítse. A regényt hazánkban a Művelt Nép Könyvkiadó jelentetett meg november 21-én. A történet főszereplője a szabadszellemű Lady Margaret Montagu Douglas Scott, aki fittyet hány a szigorú szabályokra, lázadó viselkedése miatt jómódú társasága kirekeszti őt az elit körből, mindez azonban nem veszi el az életkedvét, helyette elindul az önmegismerés rögös útján, és arra megy, amerre a szíve vezeti.

A 63 éves előkelőség új könyve kapcsán adott a Femina.hu-nak exkluzív interjút: beszélgetésünk során szó volt a kötetéről, az életéről, a jótékonykodásról, de még arról is kérdeztük, mi volt a legkedvesebb emléke, amelyet Diana hercegnőről őriz, illetve milyen volt a kapcsolata Erzsébet királynővel.

Sára yorki hercegné interjút adott nekünk

- Hogyan jött az írás az életedbe?

- Kislány voltam még, amikor az apám azt mondta nekem: "Ne mesélj már annyit. Milyen rossz gyerek vagy, állandóan kitalálsz mindenféle történetet." Nos, a mesélést nem hagytam abba. Eddig 74 könyvet adtam ki, de A szív iránytűje az első regényem, amely egy történelmi, romantikus sztori. Nagyon fontos számomra, hogy inspiráljak és ösztönözzek nőket, hogy kövessék az álmaikat, és írjanak. Ha viszont nem tudod, hogyan kezdj bele az írásba, kérj segítséget!

- Ezt tetted te is?

- Igen, felkerestem a HarperCollins Kiadót, és azt mondtam nekik, hogy regényt akarok írni. Leszögeztem már akkor, hogy az én hősnőm biztosan vörös hajú lesz, és olyan lesz, mint én, egy nagyon erős és harcra kész személy. Azt mondtam Margaret Kaynek, aki egy igazán okos írónő: "Nem tudom, hogyan kell csinálni ezt." Ő erre azt válaszolta: "Hát akkor megtanítom neked!" Akkor azt mondtam: "Rendben, csináljuk ezt közösen." Összedolgoztunk, ez lényegében egy kollaboráció volt. Eleinte többször is bocsánatot kellett kérnem tőle, aztán egyszer határozottan rám szólt: "Sarah, nem tudsz megsérteni, csak mondd ki azt, amit gondolsz."

Egész életem alatt ő volt az, aki megadta nekem azt az erőt, hogy önmagam lehessek, és nekifogjak az írásnak.

- Így ez a Lady Margaret, aki a főszereplője ennek a könyvnek, valójában én vagyok. A folytatás Lady Maryről szól majd, aki Margaretnek a húga, de ő már bitang erős, olyan jellem, amilyenné mostanra váltam. 

- Nagyon izgalmas, hogy valaki hatvan fölött egy új karrierbe tud fogni. Emiatt annyira izgatott vagyok, mert ez nem arról szól, hogy a királyi család tagja lennék, vagy arról, hogy hercegné vagyok, hanem arról, hogy ki is vagyok én valójában. Ez az én könyvem, én csináltam, én készítettem. Mindenki más mindent elvett tőlem, de ez az enyém.

- Akkor most már tudom, hogy a könyvet miért a lányaidnak ajánlottad ezekkel a sorokkal: "Ők nem vártak vele 61 évet, hogy a szívük szavát kövessék". 

- Most már te is érted ezt, igen.

- Úgy tudom, hogy a könyv hősnőjét az üknagyanyádról is mintáztad. Hogyan ment a kutatómunka folyamata?

- Arra gondoltam, hogy biztos a génjeimben találom meg a választ, miért is vagyok ennyire erős jellem. Nem festem egyáltalán a hajam, de mint láthatod, még most is nagyon vörös, és 63 éves vagyok. Ez viszont egy nagyon erőteljes megnyilvánulása valaminek. Büszke is vagyok rá, a hajamban van az én hatalmam. Bár rettenetes sok fájdalmat okozott nekem éveken át, gúnyoltak és kirekesztettek azért, mert vörös hajú vagyok, de most már ez az erőm. Elkezdtem kutatni a családfámban, kik voltak még vörös hajúak, az 1500-as évekig vissza tudtam menni. Az őseim nagyon bátrak voltak a csatamezőn, pont ezért rakattam a borítóra azokat a Pegazus lovakat, amelyek megtalálhatóak Írországban a Powerscourt House-ban is, itt élt még a nagymamám.

- Még a vörös hajú I. Erzsébet királynő idején történt az alábbi pillanat. Egyik nap a királynő megkérte az ősömet, Wingfieldet, hogy térdeljen le elé, majd ezt kérdezte tőle: "Mit adjak én önnek a bátorságáért?" Erre Wingfield ezt válaszolta: "Kérem, adja nekem a sálját!" Nekem ez a történet oly sokat jelentett, mert annyira alázatos és szerény reakció volt, hiszen nem kért semmi óriási dolgot tőle. Erről eszembe jut egy másik történet is: II. Erzsébet királynő egyszer azt mondta nekem: "Mire van szükséged ahhoz, hogy elválj?" Én erre azt mondtam: "A barátságodra, szeretném ezt megőrizni."

Amikor elkezdtem kutatni, sokkal jobban megértettem saját magam.

- Az a szép benne, hogy eredeti vagyok, a gyerekeim szerint olyan vagyok, mint egy kalandpark. Imádok játszani, kalandozni is, rácsodálkozom mindig mindenre. A világ jó hely valójában, csak meg kell látnod az örömöt a dolgokban.

- A YouTube-csatornádra feltöltött videóidból is teljesen átjön ez a benned lévő energikusság. Mindig látom, hogy rendszeresen töltesz fel olyan videókat, amelyekben a gyerekeknek olvasol meséket. Hogyan jött ennek az ötlete?

- A pandémia ideje alatt arra gondoltam, hogy a szülők bele fognak őrülni ebbe a helyzetbe, nem lesz idejük semmire, és mindenen aggodalmaskodnak. Ezért gondoltam arra, hogy ilyen módon segítek nekik, hogy legalább a gyerekek miatt ne kelljen nekik aggódniuk. Ezt bárki nézheti az interneten. A videóimon rengeteget nevetek.

- Ha egy gyerekhez szólsz hozzá, akkor soha nem lefelé kell tekintened rá, hanem le kell ereszkedned az ő szintjére, és bele kell nézned a szemeibe! Ugyanez igaz azokra is, akik kerekesszékben ülnek.

Sosem fogsz látni engem úgy, hogy lefelé nézek bárkire.

- Mégis milyen alapon merném ezt megtenni vele? Persze vannak emberek, akik rám szólnak, hogy ne üljek le a földre, énnekem viszont senki ne mondja meg, mit csináljak. Muszáj ezt megtennem. Pont tegnap találkoztam a kórházban egy édes kislánnyal, Norinával, aki rákkal küzd. Nem volt halálra rémülve, bátran elém állt. Ha ő elég bátor ahhoz, hogy ki merjen jönni, a legkevesebb az, hogy leguggolok hozzá, és a szemébe nézek. 

- A ti életeteket rendszeresen feldolgozzák a sajtóban, és bizony sokszor előfordult veled is, hogy bántó dolgokat leírtak rólad. Hogyan tudod elérni, hogy ezek az írások ne legyenek hatással rád? Ez egyáltalán lehetséges?

- Nem, nem tehetsz ellene semmit sem, de mindez sokszor nem rólam szól, hanem az intézményről, a monarchiáról, a királyról, a királynőről, én meg csak élem az életem, ettől függetlenül folyamatosan törekszenek arra a lapok, hogy ne legyen egyszerű nekem se, de muszáj előre haladni. Néha az embernek nincs is kedve kilépni az utcára, mert tudod, hogy mindenki csak megvető pillantásokkal mér majd végig, de utálom, amikor valaki így néz rám. Olykor, ha ezt teszik velem, akkor odamegyek, és megkérdezem udvariasan: "Elnézést, van valami problémája velem? Baj van?"

- Ezt csak akkor csinálom, amikor nem vagyok a padlón, vannak viszont olyan napok, amikor az embert mérhetetlenül kimeríti ez a helyzet. Ettől függetlenül szeretem az életem, ami gyönyörűen alakult. Erősnek kellett lennem, kemény volt az életem, kicsit az egóm is megtipródott, de nem kell törődni túl sokat azzal, hogy mások mit írnak, persze ez azért nem annyira egyszerű.

- Az elmúlt harminc évben rengeteg munkát fektettél bele az alapítványaidba. Melyik projektedre vagy a legbüszkébb?

- Minden projektem egy gyerekben testesül meg, aki ott él a fejemben. Libériában ilyen például Felicia vagy Magyarországon Norina. Minden gyerkőc tanít is engem, Sierra Leonéban találkoztam egy fiúval, Mohameddel, 18 éves volt akkor. Hiányzott a lába, a legjobb barátja művelte ezt vele még 12 éves korában. A barátja elvesztette az eszét, kábítószer hatása alatt állt. Megkérdeztem tőle, hol van most az ő legjobb barátja? Erre az volt a válasza, hogy kint focizik. Ezután megérdeklődtem, mégis hogyan érinti őt, hogy a haverja kint játszik? Ezt a választ kaptam: "Megbocsájtottam neki, mert nem tudta, hogy mit csinál." Ezután ezt mondtam: "Ha te meg tudsz bocsájtani a barátodnak, akkor én is megbocsájtok magamnak".

Ezek a gyerekek jelentik számomra az életet.

- Semmi másra nem tudok gondolni, csak ezekre a gyerekhangokra. Egyébként rengeteg fiatalt akarok ösztönözni, hogy adjon vért, legyen donor. A filantrópia visz engem előre, ott csörgedezik az ereimben. Kínában egyszer megkérdezték tőlem, miért jótékonykodom ennyit, de nem tudtam, erre mit is mondjak, hiszen ez az én életem része. Nem akarok ezért semmit és senkit sem feladni.

- Akkor a gyerekek motiváltak téged mindig is arra, hogy ilyen sok könyvet írj a kisebb korosztálynak?

- Egyértelműen ez az, ami hajt engem, és visz engem előre. Most is arra gondolok, hogy Maggie-nek, aki Ausztráliában él, őssejteket kell találnom. 

 - Elképesztő, hogy így emlékszel mindenkinek a nevére.

- Ez az én egyik szupererőm, mindenkinek emlékszem a nevére, még a pincérekét is tudom. Elismétlem magamban többször az illető nevét, és memorizálom. Van, hogy valamilyen történetet kapcsolok a személy nevéhez, és úgy jegyzem meg. Például a Katát a Katarról jegyeztem meg, ahol most zajlik a labdarúgó-világbajnokság.

- Született már két unokád. Milyen most a nagymamaélet?

- Nagyon jó, mindig táncolok az unokáimnak, elég bolondosan teszem ezt egyébként. Pont ezért vagyok én a legrosszabb nagyi lefekvés előtt, mert a táncommal felélénkítem őket. A lányaim ilyenkor egyből leszúrnak.

- Diana hercegnővel nagyon jó volt a kapcsolatod, lényegében legjobb barátnők voltatok. Mi vele a legkedvesebb emléked?

- Rengeteg volt. Nagyon profin viselkedett mindig, de rettenetesen vicces személy volt. Képes volt motyogva is vicceket mesélni. Volt, hogy ültem mellette a templomban, ő teljesen előkelően viselkedett, mégis óriási vicceket súgott nekem, már folytak a könnyeim, úgy nevettem. Ő viszont szelíden mosolygott tovább. Minél inkább röhögtem rajta, annál több poént gyártott. Ez nagyon jó volt benne, a legviccesebb ember volt, akit ismertem.

Bárcsak találnék valakit, aki annyira szellemes, mint amilyen ő volt.

- Nagyon gyorsan reagált dolgokra. Gyönyörű élete volt, szerette azt, amit csinált, igazi volt, és hiteles. Sosem hitte el, hogy az emberek tényleg szeretik, ő viszont imádott maga körül mindenkit. Egy rendkívül különleges hölgy volt, és az én legjobb barátnőm.

- Egy másik nő is nagyon fontos volt a te életedben, ő volt Erzsébet királynő. Milyen volt vele a kapcsolatod?

- Ő volt az én pótanyám, sokkal jobban betöltötte ezt a szerepet, mint a saját anyám. A legjobb barátnőmet, az édesanyámat és egy másik jó barátnőmet, Caroline-t kevesebb, mint három év alatt veszítettem el, ekkor vált Erzsébet királynő az én pótanyámmá. A királynő ismerte és szerette az anyámat nagyon régóta, pólómeccsekre jártak együtt. A nemzetnek is ő volt az anyja, majd később a nagymamája.

- Említetted a királynőnek, hogy írod a regényed?

- Persze, imádta, el is olvasta. Tetszett neki az, amit csinálok, imponált neki, hogy keményen dolgozom, nagyon büszke volt arra a munkára, amit végeztem. Ez a titok, hogy az ember ne mondja, hanem csinálja, a királynő is mindig ezt tette, egészen élete végéig végezte a munkáját.

• sztár
• sarah ferguson
• interjú
• Világsztár