Csak hónapjai vannak hátra! Halálos beteg a népszerű filmes
Vastagbélrákkal küzd a Simpson család megálmodója, Sam Simon, aki minden vagyonát elosztogatja.
Mivel orvosai szerint már csak hónapjai vannak hátra, Sam Simon azzal tölti hátralévő idejét, hogy minden vagyonát elosztogatja.
A nagysikerű Simpson család írója és producere vastagbélrákkal küzd, ám gyógyulására már nem látnak esélyt.
Áttétet képzett a rák
Az 58 éves filmes úgy döntött, minden vagyonát állatmenhelyeknek és hajléktalanokat segítő szervezeteknek adományozza. Mint mondta, a családjáról már kellőképpen gondoskodott, és így is több pénze maradt, mint amit el tud költeni.
Sam Simon 1991-ben Matt Groeninggel álmodta meg az azóta világhíressé vált Simpson családot, ám két év múlva ki is lépett az alkotói csapatból, bár mindvégig megmaradt a sorozat producerének, amivel évente több tízmillió dollárt keresett.
- A Simpson család bevétele egyre nagyobb és nagyobb lett. Amikor otthagytam, senki sem gondolta, hogy ilyen sokáig fennmarad a sorozat - mesélte.
Simonnál öt hónappal ezelőtt diagnosztizálták a vastagbélrákot, ám akkorra az már áttéteket képzett a máján, a veséjén, és orvosok szerint semmi esély a gyógyulásra.
Minden vagyonát elosztja
A hírek után a filmes azonnal találkozott a pénzügyi tanácsadójával, hogy megvitassák, halála után hogyan fogják finanszírozni az alapítványát. A Sam Simon Alapítvány eddig is felkarolta a gazdátlan állatokat és az éhező embereket. Az egyik általa támogatott élelmiszerbank napi kétszáz család ellátásáról gondoskodik.
A Hollywood Reporternek adott interjújában elmondta, míg kemoterápiát kapott, úgy tűnt, jobbra fordult az állapota, ám mióta véget ért a kezelés, napról napra gyengébb.
- Szenvedélyesen szeretne élni, és minél tovább marad közöttünk, annál több jót tud tenni - mondta első felesége, Jennifer Tilly színésznő. Hozzátette: szép gesztusnak tartja, hogy most adományozza el vagyonát, amikor még tanúja lehet filantróp cselekedete eredményének.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Simon kétszer nősült, és mindkétszer el is vált. Nincsenek gyerekei, és - mint hangsúlyozta - mindenkiről gondoskodott a családjában.