Imádni való fotón Bruce Willis újszülött unokája: különleges nevet kapott a kislány
Rumer Willis gyereke április 18-án született meg.
Bruce Willis és Demi Moore most már hivatalosan is nagyszülők lettek, ugyanis legidősebb lányuk, Rumer Willis világra hozta első gyermekét.
Az örömhírt egy nagyon édes babafotóval jelentette be az Instagramon.
Rumer Willis gyereke megszületett
A 34 éves Rumer magyar idő szerint tegnap este jelentette be, hogy egy szép és egészséges kislánynak adott életet: "Louetta Isley Thomas Willis, egy színtiszta csoda vagy. Április 18-án, kedden született meg otthon. Sokkal több vagy annál, mint akiről valaha is álmodtunk."
Ez a legelső kép, amit megosztottak a csöppségről, cikkünk megírásakor több mint 135 ezer lájkot zsebelt be, az emberek pedig elárasztották gratulációkkal a kommentszekciót.
Demi Moore, az újdonsült nagymama így fogalmazott: "Tiszta szeretetet érzek a kis madárka iránt."
Mostohaanyja, Emma ezt írta: "Úristen, imádjuk őt!"
Tallulah, Rumer húga sem ment el szó nélkül a kép mellett: "Helló, kis virágszirmom. Már oly régóta hiányoztál nekünk. Minden egyes nap minden pillanatában szeretni foglak téged! A bolondos nagynénijeid már most a megszállottjaid."
A kislány apja Derek Richard Thomas zenész. 2022 novemberében jelentették be a közösségi médiában, hogy egy párt alkotnak, majd decemberben máris közölték, hogy 2023-ban szülői örömök elé néznek.
Willis legidősebb lánya 2020-ban a The Talk című műsorban nyílt meg a családalapításról, akkor kifejtette, nem akarja ezt elsietni, szerinte fontos, hogy az ember a megfelelő emberrel vállaljon gyereket.
- Fontos dolog várni. Szerintem lényeges, hogy ne siessük el, és ne egy olyan kapcsolatot alakítsunk ki, ami csak a vágyról és az azonnali kapcsolódásról szól, inkább egy biztos alapot építsünk fel.
A simlis és a szende sztárja
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban a 73 éves Cybill Shepherd.
A simlis és a szende bombázójaként ismertük meg: így fest ma a 73 éves Cybill Shepherd
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images