Hollywood legrondább férfiszínészei

A sors nem áldotta meg őket szépséggel, de a hiányt pótolta tehetségben, így a 3 színész nemzedéke legsikeresebbje lett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Willem Dafoe

Az 53 éves Willem Dafoe arcát és vérfagyasztó mosolyát sosem felejti el, aki csak egyszer is látta, karakteres vonásai egyszerre szuggesztívek és rémisztőek. Különleges adottságait nem véletlenül kamatoztatta mindenféle bizarr alkotásban, rajta kívül nincs is színész, aki elmondhatná magáról, hogy eljátszotta Nosferatut, a magányos vérszívó vámpírt, és Jézus Krisztust is.


Mivel utálta, ha Billynek hívják, keresztnevét megváltoztatta, így lett belőle Willem. Az áttörést pályájában Oliver Stone kiábrándító vietnami háborús eposza, a Szakasz hozta meg számára.

Dafoe gyakran vállal rövidebb mellékszerepeket, és szinte kivétel nélkül brillírozik a különc karakterek bőrében, amiket előszeretettel osztanak rá a rendezők. Egyik legnagyobb alakítását David Lynch romantikus roadmovie-jában, a Veszett a világban láthattuk, Bobby Perut ő emelte a filmtörténet legemlékezetesebb gonosztevői közé. Alkatának megfelelően ugyanis leginkább vívódó, romlott vagy bukásra ítélt figurákat játszik. Nem véletlen az sem, hogy ő testesítette meg Pókember ellenfelét, a Zöld Manót. Kétszer jelölték Oscarra, de egyik alkalommal sem kapta meg.

John C. Reilly

Reilly az a hollywoodi sztár, akinek nevét nem sokan ismerik, az arcát viszont már tutira mindenki látta valamelyik filmben. A 43 éves sztár ugyanis Hollywood egyik legjobb és legszívesebben foglalkoztatott epizódszereplője.

1993 óta mintegy ötven filmben láthattuk hosszabb-rövidebb ideig, színészi tehetségével pedig rendre meggyőzte a filmrajongókat. A legtöbben talán a Chicago című musicalből ismerhetik, azért az alakításáért Oscarra is jelölték, de a legjobb mellékszereplőnek járó aranyszobrot abban az évben végül Chris Cooper tarthatta kezében a csavaros történetű Adaptációért.


Reilly karrierje A háború áldozataival kezdődött, és habár a neki írt szerep eredetileg nyúlfarknyi volt, Brian De Palma végül is kibővítette a sztorit, mivel annyira tetszett neki Reilly alakítása. Azóta számos kiváló alkotásban szerepelt, az utóbbi években például láthattuk az Aviátorban, Az órákban és a New York bandáiban is. Annak ellenére, hogy elsősorban drámai szerepkörben mozog otthonosan, komikusi tehetségét az elmúlt években kétszer is megmutatta a világnak a Taplógáz: Ricki Bobby legendája és A lankadatlan – A Dewey Cox sztori című vígjátékokban.

Philip Seymour Hoffman

A 41 éves színész pályafutása az elmúlt tíz évben üstökösként ívelt felfelé, ma pedig egyértelműen az élvonalbeli sztárok elit klubjának kiváltságos tagja. Hoffman a kilencvenes évek végén már felhívta magára a figyelmet erős alakításaival, elsősorban beteges és perverz figurák megtestesítésével. 2005-ben aztán végre előlépett a homályból, és az amerikai irodalom egyik legfontosabb írójának, Truman Capote-nak a megformálásáért tucatnyi díjat zsebelt be megérdemelten, köztük első Oscarját is. Két évvel később megkapta második jelölését is a Charlie Wilson háborúja című politikai szatíráért, igaz, a jelölést ezúttal nem váltotta újabb díjra, de véleményünk szerint erre sem kell már sokat várni.


A színpadi szerepeken túl Philip Seymour Hoffman igazi munkamániásként évi több filmet is forgat, tavaly például három színvonalas alkotásban is láthattuk. A korábban már említett Charlie Wilson háborúja mellett szerepelt a rendezőlegenda Sidney Lumet Mielőtt az ördög rád talál című nyomasztó drámájában és egy megható családi filmben, az Apu vad napjaiban is.

Idén pedig már két film forgatásán is túl van, de neve már egy 2009-es film stáblistáján is olvasható. Ha meg kellene tippelnünk, hogy az elképesztően tehetséges Hoffman mikor nyeri meg második Oscarját, mi azt mondanánk, öt éven belül. Igényes szerepválasztásai és robosztus színészi játéka alapján véleményünk szerint erre minden esélye meg is van.

OLVASD EL EZT IS!

  • woody allen
  • benicio del toro

Hollywood legrondább színészei

Ezt is szeretjük