Fotókon Romy Schneider egyetlen lánya - Ennyire hasonlítanak egymásra
Romy Schneider 1977-ben adott életet egy szem lányának.
Romy Schneider, a 20. század egyik legszebb színésznője 1975-ben házasodott össze Daniel Biasinivel. Nem tartott sokáig a frigyük, 1981-ben elváltak, de született egy kislányuk, Sarah Biasini.
A legendás színésznő 1977-ben adott életet a lányának, aki később édesanyja nyomdokaiba lépett. Los Angeles-ben és New Yorkban is tanult színészetet, majd pedig 2004-ben debütált a Julie, Maupin lovagja című francia filmben. Ebben az alkotásban ő játszotta a főszerepet is, úgyhogy ez hatalmas feladat volt elsőre, de a színésznő jól vette az akadályokat. 2014-ig rendszeresen feltűnt valamilyen filmben vagy sorozatban, ám a 2017-es év fordulópont volt számára, ugyanis állapotos lett, kislányát, Annát 2018 márciusában hozta a világra.
Sarah Biasini egyébként nemcsak színészi vénáját örökölte édesanyjától, hanem a szépségét is, képes összeállításunkban megnézheted, mennyire hasonlítanak egymásra.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- brooke shields