Így fest most a durva balesetet túlélő Forma-1-es pilóta: a tűz martalékává is válhatott volna Romain Grosjean

Egy hajszálon múlt Romain Grosjean élete.

Romain Grosjean állapota

A vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíj akár tragédiával is végződhetett volna, a Haas csapatát erősítő Romain Grosjean nem sokkal a verseny indulása után összeütközött Danyiil Kvjat autójával, majd 220 km/h feletti sebességgel nekicsapódott a szalagkorlátnak, a járműve kettétört, és a korlátot is szétszakította, a csapás hatására azonnal kigyulladt az autó.

A 34 éves pilótának óriási szerencséje volt, ugyanis sikerült kimásznia az autóból, körülbelül 10-20 másodpercébe telt, mire kimenekült, a helyszínre érkező mentőcsapat is rögtön a segítségére szaladt, ahogy kimászott, már a poroltóval oltották a testét. Grosjeant a mentő vitte el, a tegnap esti órákban a kórházból jelentkezett be.

Ilyen most Romain Grosjean állapota

Romain Grosjean egy videóüzenetben mondott köszönetet az orvosi csapatnak, akik segítettek neki, illetve a rajongóinak, akik aggodalmukat fejezték neki ki az Instagram-oldalán. A felvételen végig mosolygott, el is mondta, hogy jól van. A bal és a jobb kezén szenvedett égési sérüléseket, így azokat be kellett gipszelni, pont emiatt egy darabig most nem tud válaszolni írásban az üzenetekre.

Kifejtette, hogy a glória vagy a Forma-1-es nevén a Halo biztonsági fémváznak köszönheti az életét.

- Néhány éve nem támogattam a Halót, de most már úgy látom, hogy ez a legnagyszerűbb, amit megvalósítottunk a Forma-1 történetében, enélkül nem szólhatnék hozzátok - magyarázta.

GettyImages-1288427908
Fotó: Peter Fox / Getty Images Hungary

A fejet védő szerkezetet a 2018-as bevezetése előtt sok pilóta azért bírálta, mert nem lehet tőle rendesen látni. Jean Todt, a FIA elnöke viszont ragaszkodott ahhoz, hogy bevezessék ezt a védelmi rendszert. Ha ez nem történt volna meg, lehet, a vasárnapi baleset tragikus fordulatot vett volna, ezzel egyetértett a Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn is, írta meg a  motorsport.com .

Ma talán egy másfajta szituációt néztünk volna, ha nem lett volna a Halo. (...) Biztos vagyok abban viszont, hogy komoly vizsgálatok fognak következni, hogy megértsük az esetet, és tanuljunk belőle.

GettyImages-1288423583
Fotó: Dan Istitene - Formula 1 / Getty Images Hungary

Több pilóta is üzent Grosjeannek, mennyire örülnek annak, hogy életben van, a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc így fogalmazott: "Hála Istennek, hogy Romain jól van. Ez az egyetlen dolog, ami a mai napon számít." Lewis Hamilton gyors felépülését kívánta.

- Hálás vagyok azért, hogy a korlát nem fejezte le, vagy nem történt más szörnyűség. Sokkal rosszabbul is járhatott volna - idézte a Sky Sports Hamilton szavait.

Ő Kimi Räikkönen felesége

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő hódította meg Kimi Räikkönen szívét.

Ámulunk Kimi Räikkönen gyönyörű feleségén: Minttu barna hajú szépség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük