Majdnem bealudt a színész az élő adásban! Még a műsorvezető sem bírta nevetés nélkül

Robert Downey Jr. Jimmy Fallonnal mókázott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Robert Downey Jr. nemrégiben egy igencsak kínos interjút adott a brit Channel 4 műsorvezetőjének, Krishnan Guru-Murphynak, akit végül faképnél is hagyott felvétel közben.

Most azonban láthatóan jókedvében volt, amikor a napokban Jimmy Fallonnál szerepelt, és abba is belement, hogy érzelmekkel teli interjút adjon - azaz mindig olyan stílusban vagy hangulatban folytassa a beszélgetést a showmannel, amilyen utasítást éppen kap.

Együtt mókázott Jimmy Fallonnal

Akik annak idején nézték a Beugró című improvizációs műsort, azoknak ismerős lehet a feladat - bár Jimmy Fallonnál még kevésbé volt az érzelmeken a hangsúly, hiszen olyan kulcsszavaknak kellett megfelelni interjú közben, hogy "zavaróan filozofikus", "bókokra vadászó", vagy éppen "Robertnek szalonnaillata van".

Az egyik ilyen utasítás szerint rettentően lazának kellett mutatkozni - mire az 50 éves színész előrevetítette, miközben hátradőlt a kanapén, hogy akkor ő most elalszik itt, az élő adás közben, és különben is, Jimmy mondhat neki, amit akar, mert annyira laza, hogy nem is hallja, mit magyaráz.

Persze a közönség dőlt a nevetéstől, és néha még Jimmy Fallonnak is össze kellett kapnia magát, hogy ne fulladjon röhögcsélésbe a vicces interjú.

Robert Downey Jr. jelenleg a Bosszúállók: Ultron kora című scifiben látható, nálunk május 7-től kerül a mozikba.

Sztárpárok a Bosszúállók 2. világpremierjén

Nézd meg, kik voltak ott az áprilisi bemutatón a kedvesük oldalán!

Fotó: 24 évvel idősebb nőt szeret a színész! Nézd, hogy odavannak egymásért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük