Ilyen volt, ilyen lett: Robert De Niro

Képekben az átváltozás

A gengszterek és frusztrált figurák megformálójának háta mögött egy elképesztően sikeres karrier áll.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Robert De Niro 1943. augusztus 17-én született New Yorkban. Kiváló alakításai miatt gyakran úgy emlegetik, mint kora egyik legnagyobb színészét, aki számos fiatalabb pályatársára gyakorolt óriási hatást. Szülei két éves korában váltak el, gyerekkorát Manhattan Little Italy nevezetű negyedében töltötte, ahol az iskolába járás helyett 13 évesen egy helyi banda tagja lett. Színészetet Stella Adler és Lee Strasberg híres iskoláiban tanult, és 20 évesen kapta meg első szerepét Brian De Palma Wedding Party című filmjében, igaz a filmet csak évekkel később, 1969-ben mutatták be.


A hatvanas években még kétszer dolgozott együtt De Palmával, ám a szakma csak 1973-ban figyelt fel rá igazán, amikor eljátszotta Martin Scorsese szokatlan gengszterfilmjének, az Aljas utcáknak a főszerepét.

Scorsesével való közreműködése filmtörténeti jelentőségű, hiszen évtizedeken keresztül dolgoztak együtt, és De Niro a rendező legjobb filmjeinek színvonalát emelte emlékezetes alakításaival.

17 éve kapta legutolsó Oscar-jelölését

Alkatának megfelelően kétféle típusú személyiségeket játszott leginkább, az egyik csoportba a problémás, frusztrált karakterek, a másikba pedig a gengszterek tartoznak. Robert De Niro olyan maffiózók bőrébe bújt bele többek között, mint a fiatal Vito Corleone A keresztapa második részében, Jimmy Conway a Nagymenőkben, Sam Rothstein a Casinóban vagy Al Capone az Aki legyőzte Al Caponét című bűnügyi filmben.


Hat alkalommal jelölték Oscar-díjra, amelyek közül kettőt is díjra tudott váltani. 1974-ben A keresztapa második részéért, majd hét évvel később a Dühöngő bika főszerepéért is megkapta az aranyszobrot, de jelölték A taxisofőrért, A szarvasvadászért, az Ébredésekért és A rettegés fokáért is, amely napjainkig bezárólag utolsó jelölése volt – azóta pedig 17 év telt el.

Lassan fél évszázada tartó pályafutásából szinte bármelyik más alakítását is ki lehetne emelni, hiszen szinte kivétel nélkül minden esetben hozta a szokásos formáját. Ám érdemes inkább megjegyezni, hogy anyagi szempontból a 2000-ben forgatott Apádra ütök című vígjáték volt a legsikeresebb az összes De Niro-film közül, melynek első hétvégi bevétele minden korábbi rekordot megdöntött bemutatásának hónapjában.

Egy kínos prostituáltbotrányba is belekeveredett

Magánéletével kapcsolatban mindig is nagyon titokzatos és visszahúzódó volt. Első feleségét, Diahnne Abbotot 1976-ban vette el, és 12 évig voltak házasok. Abbott első gyermekének, Raphaelnek az anyja. Ám De Niro szeretett volna még több gyereket, ezért megkérte az egyik régebbi barátnőjét, akivel hosszú ideig élt együtt, hogy vállalja el a kedvéért a mesterséges megtermékenyítést. Toukie Smith végül egy fiú ikerpárt hozott a világra. Második feleségét, Grace Hightower-t – aki korábban légikísérőként dolgozott - 1997-ben vette feleségül, akivel a mai napig boldogan élnek.


1998-ban egy kellemetlen prostituáltbotrányba keveredett egy franciaországi forgatás során, ám ezzel kapcsolatban mindent tagadott. 2003-ban prosztatarákot diagnosztizáltak nála, ám mivel a betegséget még korai stádiumban fedezték fel, sikeresen felgyógyult belőle.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Legközelebb a mozikban A törvény gyilkosa című thrillerben láthatjuk, amiben 14 évvel a Szemtől szemben után megint Al Pacinóval közösen szerepel.

Ezt is szeretjük