Robert Redford szomorú bejelentést tett - Elkeseredtek a rajongói
Robert Redford bejelentette a visszavonulását.
Robert Redford hatvan éves pályafutása után nem áll többé kamerák elé, vallotta be az Entertainment Weekly-nek. Ezzel rengeteg rajongója szívét törte össze, hiszen ő volt Hollywood egyik legnépszerűbb sztárja, olyan legendás alkotásokban szerepelt, mint például A nagy balhé, az Ilyenek voltunk, az Átlagemberek, Az elnök emberei vagy A Butch Cassidy és a Sundance kölyök.
A 81 éves legenda azzal indokolta a döntését, hogy egyszerűen már kiöregedett a szakmából.
- Soha ne mondd, hogy soha, viszont mégis eljutottam oda, hogy számomra véget ért a színészkedés, és nyugdíjba vonulok, mert már 21 éves korom óta az iparban dolgozom. Úgy érzem, hogy ennyi elég volt - vallotta be őszintén a lapnak.
A legutolsó filmje, melyben megcsillogtathatja színészi játékát, a The Old Man & The Gun lesz, az Egyesült Államokban ősszel mutatják be, a magyar premier dátumáról egyelőre nem lehet tudni. Redford legutolsó filmjére utalva elárulta, hogy szeretné színészi karrierjét felemelő és pozitív módon befejezni. Korábban még azt nyilatkozta, hogy a jövőben a rendezésre szeretne inkább koncentrálni, azonban most erre a régebbi nyilatkozatára úgy reagált a lapnak, hogy majd meglátja, mit hoz a jövő.
Rajongói a Twitteren nem hagyták szó nélkül a hírt. Sokan megköszönték neki a munkásságát, és a legjobbakat kívánták neki. Többen is szomorkodtak: "Ez nagyon lesújtó, hiányozni fog", "Szomorú vagyok, hogy visszavonul, varázslatos színész volt", "Most komolyan, ez a férfi egy élő legenda. Ha csak A keselyű három napja című filmet forgatta volna le egész életében, akkor is ő lenne a kedvenc színészem" - írták a közösségi platformon.
50 év után újra együtt Jane Fonda és Robert Redford - Megható fotó készült róluk Velencében
Életműdíjat kapott mindkét színészlegenda.
Elolvasom
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció















