Zavarba ejtő fotó! Duplájára puffadt Rihanna arca
Rihannát a minap nem éppen szexis külsővel kapták lencsevégre Beverly Hillsben.
Valószínűleg a legtöbb sztárhölgy beválna élelmiszer-szakértőként is, hiszen az állandó fogyókúrák során profin kiképzik magukat.
Feltehetően nemcsak azzal lesznek tisztában, hogy melyik élelmiszer mennyi kalóriát tartalmaz, hanem azt is kitapasztalják, mit nem szabad semmiképpen sem fogyasztaniuk, ha nem akarnak úgy kinézni, mint egy pöfeteggomba.
Mitől kerekedett ki?
Nos, hogy Rihanna valóban egy számára tiltott ételtől kerekedett ki, vagy más lehet a háttérben, azt nem tudni.
Mindenesetre a lesifotók arról tanúskodnak, a minap valamitől iszonyúan felpüffedt az arca, pedig korábban nem adta jelét annak, hogy hízásnak indult volna.
Persze elképzelhető, hogy a fénykép csal egy kicsit, és csupán egy képszerkesztő torzított az énekesnő egyébként bájos arcán.
Ennek azonban némiképp ellentmond, hogy a Rihanna oldalán álló rajongó egyáltalán nem tűnik torznak, pusztán egy kövér ember benyomását kelti.
Reklámfilmben szerepel
Vagy talán a Doritos chips reklámfilmforgatását vette túlságosan komolyan, és folyamatosan majszolgatta a hizlaló finomságot?
A 22 éves R&B hercegnővel ugyanis egy különleges reklámot készíttettek a népszerű ropogtatnivaló megbízói. Állítólag a chips csomagolásán lévő vonalkódot kell majd a számítógép elé tartani, ami egy felugró ablakot aktivál, a Doritos-reklámmal.
És ez még nem minden! Ahogy Rihanna a JustJared.com-nak elújságolta, a filmet kétféle - egy éjjeli és egy nappali - változatban vették fel, így valahányszor a felhasználó kattint egyet az egérrel, átvált a mód éjjeliről nappalira, és fordítva.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Természetesen az énekesnő is nagy chips-rajongó: elismerte, neki a csípős ízesítésű a kedvence, de egyébként is, mindenhez chilit eszik, ezért a táskájában örökké ott lapul az erős paprika.















