Elképesztően lefogyott az egykor kövér Ricki Lake
Az egykor meglehetősen túlsúlyos Ricki Lake több mint fél mázsa testsúlyfeleslegtől szabadult meg néhány hónap leforgása alatt.
A 41 éves amerikai színésznő a nyolcvanas években, a Hajlakk című filmben még kifejezetten pufók arccal és terebélyes testtel tűnt fel a vásznon.
Most rá sem lehet ismerni. A vele egykorú hölgyek joggal irigykedhetnek kifogástalan alakjára.
Akkor még tekintélyes, 112 kilós testsúllyal rendelkezett, ami mára lényegében megfeleződött, hiszen a barna szépség 57 kilót fogyott. 2007-ben úgy nyilatkozott, hogy egy gyermekkori trauma miatt hízott el.
Kislányként ugyanis szexuális zaklatás áldozata lett.
Egykori férjével, Rob Sussmannel még 1993-ban ismerkedett meg, és két fiúgyermekük is született.
Ám 2003-ban, tízévi házasság után mégis a válás mellett döntöttek.
Sokféle diétát kipróbált
Lake nem sokkal ezután drasztikus fogyásra szánta el magát.
Egy interjúban elmesélte, hogy sokféle diétával próbálkozott, de nem tapasztalt számottevő változást.
A végső lökést az adta meg a színésznőnek, hogy már a lábát sem tudta keresztbe tenni a hatalmas súlyfeleslegtől.
Ekkortól alig evett, emellett rengeteget tornázott. Az eredményt azóta több magazin is megörökítette. A színésznő elárulta, hogy még a cipőmérete is megváltozott.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Lake szerencsésnek tartja magát, hogy nem tartozik a nádszálvékony sztárok közé. Úgy nyilatkozott, nem is szeretne hasonlítani hollywoodi kolléganőire, mert a csontos arc előbb ráncosodik. Egyszóval jól érzi magát a bőrében.














