70 kiló mínusz! Micsoda bombázó lett a duci Ricki Lake

A negyvenéves Ricki Lake egy év alatt drasztikusan csökkentette felesleges kilóinak számát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ricki Lake amolyan Szulák Andrea – amerikai módra. A negyvenéves sztár ugyanis már régóta vezeti saját nevével fémjelzett beszélgetős műsorát, emellett pedig színésznőként is fel szokott bukkanni egy-egy filmes alkotásban.

Büszke új alakjára

A magyar közönség láthatta egyebek közt a Peter Falk főszereplésével készült Cookie-ban, vagy az 1988-as Hajlakk-feldolgozásban is.

Aki azonban figyelemmel követi a tengerentúli talkshow-kat, az minden bizonnyal belefutott az 1993-2005-ig futó adásba, melynek csak azért szakadt vége, mert a háziasszony több időt szeretett volna családjával tölteni.

Diéta és mozgás - ez a titka

Talán éppen a műsorának befejezése és egy kis lustulás vezetett végül oda, hogy egyszer csak azt vette észre, már száz kilónál is többet mutat a mérleg.

Természetesen egyáltalán nem tetszett neki, amit a tükörben látott, így arra az elhatározásra jutott, meg kellene valahogy szabadulnia a felesleges hájtömegtől.

2007 februárjában látott neki a fogyókúrának, és mindössze két hónap alatt sikerült is ledobnia 12 kilót. Szép lassan lement róla a többi plusz is, így végül hatvan kilónál állt meg. Bár húszéves kora óta gondjai voltak a súlyával, most úgy érzi, mindörökre meg tudott szabadulni a zsírpárnáktól.

A legszexisebb teltkarcsú sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

- 130 kiló voltam, 54-es méret. Most viszont hatvanvalamennyit nyomok, és ez tetszik, ez vagyok igazán én. Kevesebb vagyok, mint a korábbi méretem fele, a ruhaméretem is 36-os lett.

- Sosem voltam még ilyen karcsú egész életemben – ujjongott a kétgyermekes sztár, aki azt is elárulta, valószínűleg egy gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatást  követő trauma miatt küszködött annyit a súlyával.

Ezt is szeretjük