"Nagyon megalázó volt a válás" adott hangot fájdalmának az ismert színésznő
Reese Witherspoon hét év után vált el Ryan Phllippétől.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Reese Witherspoon és Ryan Phillippe az ezredfordulót követő évek egyik legnépszerűbb álompárja volt, akiknek története pontosan úgy kezdődött, akár egy tündérmese.

1997. március 22-én ismerkedtek meg Reese Witherspoon 21. születésnapi buliján, 1998 decemberében eljegyezték egymást, 1999. június 5-én pedig össze is házasodtak.

Hét évig voltak együtt

Két közös gyermekük született: Ava Elizabeth 1999. szeptember 9-én, Deacon pedig 2003. október 23-án látta meg a napvilágot, házasságuk néhány éven belül mégis zátonyra futott.

A 35 éves amerikai színésznőnő hét együtt töltött év után végül 2006 novemberében nyújtotta be a válópert kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, válásukat pedig 2007 októberében véglegesítette a bíróság.

Az Oscar-díjas színésznő az Elle magazinnak adott interjújában idézte fel válásukat, a beszélgetés során pedig nem rejtette véka alá, hogy habár már túljutott rajta, néha még mindig rátör az érzés, hogy nincs értelme semminek.

Vannak még rossz pillanatai

- Nagyon megalázó és elidegenítő volt a válás. De, tegyük hozzá, hogy talán nem a legjobb döntés volt az esküvővel kezdeni. Amikor az emberek azt mondják, hogy ez meg fog történni, csak arra gondolsz, hogy ezek megőrültek - nyilatkozta.

- Sosem fogom jobban érezni magam, mint most, ebben a pillanatban, de azért velem is előfordul néha, hogy úgy érzem, semminek sincs semmi értelme - tette hozzá Reese Witherspoon.

Ezt is szeretjük