Megerőszakolták fiatalkorában Queen Latifah-t

A 39 éves sztár életében most először beszélt a gyerekkori traumáról, ami évtizedekre beárnyékolta magánéletét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Queen Latifah megdöbbentő interjút adott a közelmúltban az Essence nevű magazin júliusi számának, amely június 12-én kerül majd a boltokba a tengerentúlon.

A 39 éves énekesnő ugyanis életében most először vallotta be, hogy kisgyermekkorában megerőszakolta egy bébiszitter!Szüleinek csak évekkel később mondta el.

A Grammy-díjas sztár kendőzetlenül fedte fel múltjának legsötétebb titkát, amit először 22 éves korában – bátyja halálát követően – mondott el szüleinek.

Saját bevallása szerint édesanyja borzalmasan érezte magát, amikor meghallotta a történetet, míg apja semmit sem szólt a borzalmas vallomás után.

Nem engedett senkit magához közel

- Erőszakoskodott velem. Sosem mondtam el senkinek, ehelyett olyan mélyre temettem magamban, amennyire csak tudtam.

Az embereket pedig a lehető legtávolabb tartottam magamtól, senkit sem engedtem igazán közel magamhoz – osztotta meg a nyilvánossággal emlékeit Queen Latifah.

A legszexisebb teltkarcsú sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom
A gyerekkorban elszenvedett trauma évtizedekre beárnyékolta életét és párkapcsolatait, elmondása szerint ugyanis felnőttként egyszerűen képtelen volt bárkivel értelmes viszonyt fenntartani és ápolni.

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

A Hajlakk sztárja ráadásul magát okolta a molesztálás miatt, de elmondása szerint egy terapeuta segítségével mostanra sikerült kibékülnie múltjával.

Ezt is szeretjük