Súlyos állapotban van! Kórházba került a legendás énekes

Tüdőembóliával kórházba kellett szállítani a 72 éves Plácido Domingót, a Három tenor tagját.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tüdőembóliával kórházba került hétfőn Madridban Plácido Domingo, aki szóvivője szerint jól reagál a kezelésre.

Azonban több hétig teljes nyugalomra szorul, és ezért kénytelen lemondani több fellépését.

Tüdőembóliával kezelik

A 72 éves tenor szóvivője azt is elmondta, bár a helyzet súlyos, várhatóan teljesen felépülhet a sztár, az embóliát egy vérrög okozta. 

Az orvosok három-négy hét szigorú pihenést írtak elő a világhírű énekesnek és karmesternek, de a gyógyulás időtartama egyéntől függő.

A vérrög tüdőbe kerülése miatt Domingo kénytelen lemondani öt fellépését a Neruda postása című operában, a madridi Királyi Operában, valamint egy zenekar dirigálását július 21-én a madridi főtéren.

Nem ez volt az első eset, hogy Domingo kórházba került, ám hosszú ideig sohasem tudott nyugton maradni. 2010-es vastagbélrákműtétje után például már 45 nappal újra a színpadon állt.

Teljesen felépülhet

Mostani visszatérésének pontos időpontja felépülésének gyorsaságától függ - hangsúlyozza a szóvivői közlemény.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Plácido Domingo a ma élő tenorok közül a legsokoldalúbb, eddigi pályafutása során 140 különböző szerepet játszott el, valamint a Három tenor tagjaként körbejárta a világot.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az ENSZ és az UNICEF is kitüntette, számos országhoz hasonlóan, valamint 2008-ban a BBC közönségszavazás után megválasztotta az énekesek királyának is, a Hírességek sétányán pedig saját csillaga van.

Ezt is szeretjük