Lovakért kampányol az állatbarát Pink

Újabb óriásplakát-kampányt indított a PETA állatvédő szervezet, méghozzá Pinkkel karöltve: szeretnék betiltatni a New York-i sétakocsikázást.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az évek óta szigorú vegetáriánus énekesnő megpróbálja minden befolyását bevetni a szerinte idejétmúlt és kegyetlen sétakocsikázás ellen:

- Mindig, ha meglátom, hogy egy szegény ló ott botorkál kocsit húzva ebben a betondzsungelben, elborzadok. Általában oda szoktam ordítani, hogy „állatkínzás”, ezzel legalább egy kis kellemetlenséget okozok.

Természetellenes és borzalmas dolog. A lovak szeme bekötve, hatalmas forgalomban dolgoznak, óriási zajban. Ebben mi a romantikus? – mondta.

Pink hatalmas tiltakozó plakátja a múlt héten került fel a Times Square-re. A sétakocsikázás egyébként is egy ideje már a lakosok kereszttüzébe került: a fogattulajdonosok embertelen tartási szokásait elítélte egy városi vizsgálat, nemrég egy ló pedig autó alá szaladt, mikor megrettent egy utcai zenekar hangjától.

- Csak egy tanácsom van: nézzétek egy percig a lovak tajtékos száját, a kiálló bordáikat, és meglátjátok, miről beszélünk – mondta Pink

Élesen támadta a hollywoodi celebeket

Persze a népszerű popsztár nem tagadhatta meg most sem éles nyelvét: Pink kíméletlen véleményt mondott a „Fiatal Hollywood” üres celebjeiről, akiknek már korábban is odaszólt Stupid Girls című dalában:

- Azt hiszem, valami igazán tragikusnak kell történnie, hogy magukhoz térjenek, és lássák, mennyire mérgezett az egész környezetük, és milyen mélyen vannak a szennyben. Nem tudom és nem is akarom elképzelni, milyen lehet szétesni a világ szeme előtt - célzott elsősorban Lohan, Britney és Paris Hilton triójára.

A pop legdögösebb üdvöskéi

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Én is voltam nagyon mélyen. 15 évesen kirúgtak otthonról, abbahagytam az iskolát, de én tanultam a hibáimból, nem pedig a riportereknek kellett ráébreszteniük, hogy hülye vagyok.

Kíméletlen világban vannak: várják, hogy beleessenek a sztárság csapdáiba, és keselyűként csapnak le rájuk, ha hibáznak – mondta.

Ezt is szeretjük