Teljes összeomlás! A gyerekei tartották vissza az öngyilkosságtól a népszerű énekest
Phil Collins élete néhány évvel ezelőtt darabokra hullott, meg akart halni.
Phil Collins az elmúlt negyven év során a könnyűzene egyik legsikeresebb előadója lett, szólózenészként és a Genesis együttes frontembereként egyaránt: többek között hét Grammy-díjat nyert, valamint egy Oscar-díjat a You'll Be in My Heart című dalért, amit az 1999-es Tarzan című Disney-rajzfilmhez írt.
Az 59 éves rocksztár magánélete azonban a szakmai sikerek ellenére nem alakult túl jól az elmúlt időszakban, amiről a világhírű dobos-énekes a Rolling Stone magazinnak adott kendőzetlen interjújában mesélt, nem titkolva el azt sem, hogy voltak pillanatok, amikor az öngyilkosságot fontolgatta.
Darabokra hullott az élete
Collins 1999-ben vette nőül harmadik feleségét, Orianne Cevey-t, akitől végül 2007 januárjában vált el. Két évvel ezelőtt pedig egy nyaksérülés következményeként abba kellett hagynia a dobolást. Mindezek, illetve a szólókarrierjét ért negatív kritikák miatt darabokra hullott az élete.
- Nem lőttem volna szét a fejemet. Túladagoltam volna magam, ami semmiképpen sem fájt volna, de végül nem tettem meg a gyerekeim miatt - idézte fel emlékeit Phil Collins, aki saját bevallása szerint ez idő tájt gyakran gondolt Tony Hancock búcsúlevelének szavaira. A tragikusan elhunyt humorista ugyanis azzal indokolta tettét, hogy túl sok dolog romlott el túl gyakran.
2007 óta egyedül él
Phil Collinsnak három gyereke van: Nicholas és Matthew édesanyja Cevey, Lily pedig a zenész második, Jill Tavelmannel kötött házasságából született. 2007-es válása óta a Collins egyedül él Genf közelében található otthonában, és elmondása szerint mostanra sikerült összeszednie magát.
Ami a dobolást illeti, elárulta, hogy azt túlságosan megsínylette a gerince, ezért csak úgy tudna most dobolni, ha az ütőket a kezéhez ragasztanák. Ám előbb-utóbb úgyis abbahagyta volna a hangszeren való zenélést, ezért tulajdonképpen megbékélt a helyzettel, és már nem hiányzik neki.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Phil Collins legutóbbi lemeze 2010 szeptemberében jelent meg Going Back címmel. A korongon a hatvanas évek szívéhez legközelebb álló Motown- és soulslágereit dolgozta fel, amelyeket egész pályafutása során imádott. Elmondása szerint ez volt az utolsó albuma, mivel a visszavonulás mellett döntött.