Így búcsúztak a tragikusan elhunyt Paul Walkertől! Most temették el
Végső útjára kísérték a tragikusan elhunyt Paul Walkert.
Végső nyugalomra helyezték a november 30-án tragikus körülmények között elhunyt Paul Walkert, a Halálos iramban-filmek sztárját a Forest Lawn Memorial Parkban.
A színészt csak a családja és a legközelebbi barátai búcsúztatták a helyszínen, mindössze harmincan lehettek.
30-an kísérték végső útjára
Walker a hírek szerint Michael Jackson, Liberace és Brittany Murphy szomszédságában nyugodhat.
A búcsúztatón nem vehettek részt a rajongók és a sajtó munkatársai, mégis készült pár kép a szertartásról.
A barátjával autóbalesetet szenvedett színész holttestét már csütörtökön elhamvasztották, hamvainak egy részét szétosztották a család tagjai között, hogy mindig velük lehessen.
A Walkerrel együtt életét veszítő Roger Rodas-t néhány órával a sztár előtt helyezték örök nyugalomra. A rajongók úgy búcsúztak a sztártól, hogy virágokkal rakták ki azt az utat, ahol a Porsche az oszlopnak csapódott.
A vásznon is meghal
Paul Walker halála miatt át kell írni a Halálos iramban hetedik részét is, ugyanis a film felét már felvették. A több száz milliós költségvetésű filmet készítő Universal Pictures vezetősége pedig nem akart akkora veszteséget, hogy újra kelljen forgatni az eddigi nyersanyagot is, így a forgatókönyvíró azt a feladatot kapta, hogy valahogyan írja ki Walker karakterét a filmből, így méltó módon el is tudnak búcsúzni a színésztől.
Az utolsó kockákra pedig Walker öccse bújik majd a szerepbe, bár az kérdés, érzelmileg hogyan fogja feldolgozni, hogy el is játssza szeretett testvére halálát.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.