Ő volt Paul Walker élete szerelme – A halála napjáig szerette Jasmine-t
Paul Walker azt tervezte, hogy elveszi gyönyörű barátnőjét.
Paul Walker mindössze 40 éves volt, amikor 2013 novemberében életét vesztette egy autóbalesetben. A jóképű színészt akkor az egész világ gyászolta, de halálának híre leginkább gyönyörű barátnőjét, Jasmine Pilchard-Gosnellt rendítette meg a legjobban, ugyanis a színész már azt tervezte, hogy elveszi őt feleségül, ám sajnos ez az esküvő sosem történhetett meg.
Hét évig lehettek csak együtt
Jasmine mindössze 16 éves volt, amikor megismerkedett a nála 17 évvel idősebb Paul Walkerrel. A szerelem hamar kialakult közöttük, a nagy korkülönbség sem volt akadály, ugyanis nagyon jól megértették egymást - ráadásul az eleinte modellkedésből élő lány gyorsan be tudott illeszkedni a Walker családba. A hétévnyi együttélésük alatt remekül összecsiszolódtak, sőt, Paul Walker lányával, Meadow-val is szoros volt a kapcsolata. Pault is mindenben támogatta, ő volt az, aki bátorította őt, hogy folytassa a jótékonykodást. A Hollywood Life-nak korábban egy, a párhoz közel álló ismerős elmesélte, a színész azt tervezte, hogy feleségül veszi a kedvesét.
- Tudta róla, hogy még nagyon fiatal, és megannyi célja van, amit el szeretne érni az életében, de Paul mindig azt mondta, hogy Jasmine-re megéri várni - nyilatkozta akkoriban a közeli ismerős.
A közös fotóikat elnézve Jasmine csak úgy ragyogott a sármos színész oldalán, nagyon szerette őt, így amikor 23 évesen elveszítette élete szerelmét, nagyon megrendítette a hír, éveken keresztül szakemberekhez járt, hogy feldolgozza a tragédiát.
Paul Walker lánya már 19 éves - Igazi szépség lett a cuki kis Meadow-ból
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!