Váratlan bejelentést tett tegnap! Véget vetett 15 éves házasságának a színész
15 év házasság után válik Patrick Dempsey, a Grace klinika sztárja.
Úgy tűnik, rájár a rúd a Grace klinika McCsábítójára, Patrick Dempseyre. A héten jelentette be Shonda Rhimes, hogy a színész karaktere távozik a sorozatból, bár azt nem tartotta kizártnak, hogy egyszer még felbukkan, de semmiképpen sem a közeljövőben.
Szombaton pedig azzal állt a nyilvánosság elé a 49 éves színész és felesége, Jillian Flink, hogy 15 év házasság után a válás mellett döntöttek.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia
- Kölcsönösen tiszteljük egymást és gondosan mérlegeltünk, végül úgy döntöttünk, véget vetünk a házasságunknak. Elsődleges szempontunk továbbra is az, hogy a gyermekeink biztonságban és boldogságban éljenek, ezért hálásak lennénk, ha tiszteletben tartanák a magánéletünket ezekben a válságos időkben - állt a nyilatkozatukban.
A sminkesként dolgozó nő kérte a közös felügyeletet, valamint gyermek- és asszonytartást is. Dempsey és Flink 1999-ben házasodott össze, akkor nem írtak szerződést, így a színész több mint 40 millió dolláros vagyonát kell majd elosztaniuk a per során. A párnak három közös gyermeke van, a 12 éves Tallulah Fyfe és a hétéves ikrek, Sullivan Patrick és Darby Galen.
A színész és Flink 1994-ben találkoztak egy fodrászszalonban, ahol a nő dolgozott. Akkoriban még mindkettőjüknek volt társa - Dempsey a tőle 27 évvel idősebb Rochelle Parker férje volt -, ám rájöttek, egymás nélkül nem tudnak élni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció