Arnold Schwarzenegger 28 éves fia irtó jóképű: Patrickből is színész lett
Patrick Schwarzenegger édesapja nyomdokaiba lépett.
Arnold Schwarzenegger két lány és három fiú apja, a legendás akciósztár gyermekei közül Patrick kötelezte el magát a színészmesterség mellett.
A 28 éves fiatalember roppant fotogén és karizmatikus, nem mellesleg nagyon jóképű is, így minden adott ahhoz, hogy pár év múlva a legnépszerűbb férfi színészek közé sorolják.
Patrick Schwarzenegger szépen építi színészi karrierjét
Élete legelső filmje a Lúzer SC volt, amelyben egy baseballjátékos kisfiút alakított 2006-ban, akkor még csak kamasz éveiben járt, abban az évben, szeptemberben lett 13 éves. Utána évekig nem láthattuk semmiben, majd 2012-ben kijött a Bízz a szerelemben!, a filmben Glent játszotta, de benne volt a Nagyfiúk 2, a Hosszú út hazáig, az Éjjeli napfény vagy a Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak című alkotásokban is.
- Mindig is színészkedni akartam. Arról álmodoztam, hogy majd egyszer én is benne leszek a nagy mozifilmekben. Eddig a Nagyfiúk 2 forgatása volt a legszórakoztatóbb élmény. Nagyon jó volt az egész csapat. Olyan szerepeket vállalok el, amelyek eltérnek egymástól, és van némi kihívás bennük. A Hosszú út hazáig című sorozatban egy katonát játszottam. A Daniel Isn't Realben pszichopata voltam, az Éjjeli napfény pedig egy tinédzsereknek szóló szerelmes film volt. Törekszem mindig valaki más bőrébe bújni - magyarázta 2020-ban az Interview magazinnak.
A legnagyobb álma, hogy egyszer egy zenészt alakíthasson, például egy country- vagy egy rocksztárt, mert ebben az esetben mindenképp megtanulna valamilyen hangszeren, hogy minél hitelesebben eljátszhassa a karaktert.
Legújabb minisorozata, Az utolsó lépcsőfok az HBO Maxon érhető el, olyan nagy nevekkel dolgozhatott együtt, mint például Colin Firth vagy éppen Sophie Turner.
Édesapja büszkébb nem is lehetne rá, hogy ő is színésznek állt.
- Mind a két szülőm büszke rám. Eléggé szürreális, mert még mindig tisztán emlékszem, amikor apa elvitt a forgatási helyszínekre, mert ez volt a kedvenc elfoglaltságom, lényegében én ott is nőttem fel. Elszomorított, amikor kormányzó lett, mert onnantól kezdve nem az Universal Stúdióba, hanem a Capitolumba járt dolgozni. Nagyon furcsa élmény volt, hogy fordult a kocka, és most ő látogatott meg engem a forgatáson. A szüleim nagyon támogatnak, náluk jobbat nem is kívánhatnék - nyilatkozta a Today Show-ban.
Monica Bellucci és lánya
Képes összeállításunkban megnézheted Monica Bellucci gyönyörű lányát.
Monica Bellucci és 16 éves lánya a Vogue címlapjára kerültek: gyönyörű felvételeken az anya-lánya páros
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sylvester stallone