
A Grace klinika főszereplői 10 évig alakítottak házaspárt - Ma már ezért nem beszélnek egymással
Patrick Dempsey és Ellen Pompeo szóra se méltatják egymást.


A Grace klinika tévétörténelmet írt: 2005-ös indulása óta elnyerte a leghosszabb ideig futó sorozat címét. Nem csoda, hogy a nézők néha úgy gondolnak a szereplőire, mint valós személyekre, akik az életben is ugyanolyan jó kapcsolatot ápolnak egymással, mint a történetben. Ez azonban nem mindenkiről mondható el, a sorozat két főszereplője nincs túl jóban.
Patrick Dempsey és Ellen Pompeo több mint tíz évig játszottak szerelmespárt, mindaddig, amíg a színész karakterét ki nem írták 2015-ben.
Patrick Dempsey és Ellen Pompeo nem is beszélnek már
Derek Sheperd és Meredith Grey románca állt a kórházas széria középpontjában: ami a kezdetekben csupán egy futó kalandnak tűnt medika és sebész között, az a hatodik évadra mindent elsöprő szerelemmé, majd házassággá változott.

Meglepő, hogy a hosszú évekig tartó közös munka nem fűzte össze a szereplőket jobban, sőt, miután befejeződtek a közös forgatási napok, szinte idegenekké váltak egymás életében. Az 50 éves színésznő Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith műsorában árulta el, milyen a viszonyuk.

- Azóta nem beszéltünk egymással, mióta távozott a show-ból. Nem haragszom rá, remek színésznek tartom, és szuper műsort hoztunk össze ketten, de ha valaki ennyi éven át dolgozik egy sorozatban, miután kiszáll, fel kell fedeznie, ki is ő a munka nélkül – mesélte a Red Table Talk című műsorban.
Bár már nem beszélünk egymással, mindig különleges helyen őrzöm a szívemben.
Patrick Dempsey lánya
Patrick Dempsey is azon sztárok névsorát erősíti, akik rendkívül óvják családjukat a nyilvánosságtól. Így nagyon ritkán áll kamera elé feleségével és három gyermekével. Amikor mégis megteszi, mindenki elcsodálkozik azon, milyen gyönyörű famíliát tudhat magáénak.
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft