Hosszú betegség után elhunyt a Batman-filmek sztárja, Pat Hingle

Pat Hingle-t mind a négy eredeti Batman-filmben láthattuk, háta mögött pedig több évtizedes pályafutás állt.

Az idei év elején is egy szomorú haláleset rázta meg a filmvilágot, 84 éves korában hosszú betegség után elhunyt Pat Hingle legendás amerikai színész.


Martin Patterson Hingle 1924-ben látta meg a napvilágot, 1941-ben pedig azért hagyta ott a Texasi Egyetemet, hogy csatlakozhasson az amerikai tengerészgyalogsághoz, de a második világháború vége után azért megszerezte diplomáját rádiózás szakon.

Egy súlyos baleset majdnem derékba törte karrierjét

Színészi pályafutása 1960-ban indult volna be, amikor megkapta az Elmer Gantry főszerepét, ám helyére végül Burt Lancaster ugrott be, mivel Hingle egy súlyos liftbalesetet szenvedett.

Bennragadt ugyanis egy liftben, amiből megpróbált kimászni, ám elveszítette az egyensúlyát és több mint tizenhat métert zuhant. Ezek után két hétig feküdt élet-halál között lebegve, felépülése pedig egy évig tartott.

Általában bírókat, rendőrtiszteket és egyéb hivatali személyeket játszott el a vásznon, egyik legemlékezetesebb alakítását a Ragyogás a fűben című drámában láthattuk. Pályafutása során megközelítőleg 200 filmben tűnt fel, és mind a négy eredeti Batman-filmet szerepelt. Ő testesítette meg Gordon felügyelőt – ezt pedig csak az Alfredot alakító Michael Cough mondhatta még el magáról.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az elmúlt években is aktívan dolgozott, felbukkant például a Shaftban, illetve a Taplógáz: Ricky Bobby legendájában.Kétszer nősült, két házasságából pedig öt gyermeke született. 2006-ban diagnosztizáltak nála egy súlyos vérbetegséget, a leukémia pedig Észak-Karolinai otthonában végzett vele 2009. január 3-án.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük