Szörnyű balesetet szenvedett a műsorvezetőnő
Az egzotikus külsejű sztárszépség éppen templomból tartott hazafelé családjával.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A 39 éves egykori modell az amerikai Vogue-ban megjelent cikkében meglepő őszinteséggel mesélte el gyermekkori tragikus balesetének történetét, melynek testi-lelki nyomait azóta is magán viseli.

A jól látható heg modellkedését furcsa módon nem befolyásolta

A Top Chef főzőverseny – nálunk Szakácsok gyöngye címen fut a Zone Clubbon - háziasszonyaként és szakácskönyvszerzőként ismert Padma épp szüleivel tartott hazafelé a vasárnap délutáni hindu istentiszteletről, amikor az autópályán baleset érte őket.

Autójuk váratlanul kisodródott, majd hatalmas csattanás kíséretében a 12 méter széles töltésre zuhant. Egyenesen nekirohant egy fának, mely rá is borult a kocsira. Az akkor 14 éves lány öntudatánál volt, ezért jól emlékszik a történtekre.

- Zuhanni a kocsival olyan volt, mintha csak a képzeletem játéka lett volna, bármilyen furcsa, a legszebb emlékeim közt tartom számon – idézte fel a baleset pillanatait a magazinnak.

A csúnya heg ellenére modellnek állt

Mindent üvegcserép és vér borított, az autóban ülőknek pedig negyven percet kellett várakozniuk beszorulva a mentők és tűzoltók kiérkezéséig. Szintén órákba telt, míg kivágták őket a kocsiból. Végül helikopterrel kerültek a legközelebbi kórházba.

Csodálatos módon a család túlélte a balesetet, de Padma jobb csípőcsontja megsérült, és szilánkossá tört jobb felkarja is. Mikor a kórházban felébredt, egy 1,5 cm széles és 17 cm hosszú vágás éktelenkedett a karján, melynek nyoma a mai napig jól látható.

- Az iskolatársaim állandóan sajnálkoztak a heg miatt. Úgy gondolták, milyen kár értem, anélkül akár modellkedhetnék is. Én azonban büszke voltam - és vagyok - rá, hiszen a megmenekülésemre emlékeztet – vallotta be.

Még a modellkarrierről sem kellett lemondania: a feltűnő heg ellenére húszévesen leszerződtették, és olyan divatfotósokkal dolgozott, mint Steven Meisel, Peter Lindbergh vagy Annie Leibovitz. Szépséghibája azóta a plasztikai sebészetnek köszönhetően sokat halványodott.

Instagram vs. valóság - A csillámpor alatti igazságról őszintén

A Femina Klub februári vendége Kajdi Csaba modellügynökség tulajdonos, influenszer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között  arról beszélget, hogyan befolyásolja az emberek önképét a közösségi média, milyen árnyoldalai vannak a modellkedésnek, illetve mennyit számít a forma (szépség) mögötti tartalom (személyiség) a siker elérésében?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. február 27. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

A gyönyörű műsorvezetőnő egyébként az indiai Madras városában született, de gyerekkorát már az Egyesült Államokban, Malibun töltötte. 2004-től 2007-ig a nála 23 évvel idősebb világhírű indiai író, Salman Rushdie felesége volt. Mióta elváltak, több férfival randizott, jelenleg Ted Forstmann milliomossal jár.

Ezt is szeretjük