Ráncosan és ősz hajjal is vérbeli macsó Omar Sharif
Az egyiptomi moziikon alaposan megöregedett az eltelt időben, ám sármja semmit sem kopott.
Bizonyára nem sok olyan színész létezik, aki egyiptomi származású létére képes volt sikereket elérni Hollywoodban - ám Omar Sharif egyike a ritka kivételeknek.
A jóképű, 1932-es születésű sztár először 21 éves korában állt a kamerák elé egy hazai alkotásban. Ez volt a Sira`a Fi al-Wadi, melyet azután számos egyiptomi film követett.
A hatvanas években azonban ki szerette volna próbálni magát a tengerentúlon, így Hollywoodba ment.
Egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapta meg 1962-ben az Arábiai Lawrence egyik főszerepét Peter O'Toole mellett.
Mivel a felkért színészek - többek között Horst Buchholz és Alain Delon - egymás után mondták le a szereplés jogát, végül Ali ibn el Kharish megformálására Sharifot kérték fel, akit játékáért a következő évben a legjobb mellékszereplő kategóriában az Oscarra is jelöltek.
Úri passziók és a család
Ennek ellenére évekig az volt a sorsa, hogy olyan filmekkel, mint a Dzsingisz kán, beskatulyázták a jóvágású, olajos bőrű külföldi szerepkörébe.
Az 1965-ös Doktor Zsivágó kivételt jelentett, innentől kezdve szexi és érzékeny hősként tekintettek rá, amit tovább erősített olyan sikermozikkal, mint a Barbra Streisand főszereplésével készült Funny Girl, illetve folytatása, a Funny Lady.
A nyolcvanas-kilencvenes évek felejthető filmekkel teltek, de 2003-ban ismét dicsőségben tért vissza a szélesvászonra. A Monsieur Ibrahim és a Korán virágai címszerepének eljátszásáért megkapta a Velencei Filmfesztivál díját és a Cézár-díjat egyaránt.
- Már felhagytam a szerencsejátékokkal. Úgy döntöttem, nem engedem, hogy rabjává váljak bárminek, kivéve a munkám. Azt hiszem, túl sok szenvedélyem volt, bridzs, lovak, fogadások. Most már másfajta életre vágyom, a családommal szeretnék lenni, amire eddig nem túl gyakran volt példa - nyilatkozta 2006-ban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Kairóban élő színész egyébként egyszer volt házas: Faten Hamama színésznő kedvéért, akivel 1955-től 1974-ig voltak együtt, még az iszlám vallást is felvette. Közös fiuk, Tarek azóta két fiúunokával is megörvendeztette a sztárt.
Cikkünk a Gabo kiadó 501 filmsztár című kötete aktuális fejezetének felhasználásával készült.