Dögös szépséggé érett az Ovizsaru bájos sztárja, Odette Yustman
A bombázó Odette Yustman akár ki is üthetné Megan Foxot a nyeregből, ha hozzá hasonlóan keresné a feltűnést.
A gyereksztárok esetében az a szomorú igazság, hogy a legtöbben nyom nélkül eltűnnek a süllyesztőben - vagy a drog és a züllés mocsarába fulladnak, vagy, megcsömörödvén a sztárgyártól, inkább családot alapítanak, és hétköznapi körülmények között élik le hátralévő életüket.
Ha megnézzük az Ovizsaruban felbukkant négy-öt éves kis palántákat, egyértelműen látható, szinte kivétel nélkül mindegyikük karrierjének csúcspontját jelentette, hogy Arnold Schwarzenegger mellett szerepeltek az 1990-es vígjátékban.
Odette Yustman azonban kétségtelenül a kivételek közé tartozik.
Schwarzival kezdte
Az 1985-ös egzotikus szépségnek ugyanis az Ovizsaru falatnyi szerepe - egy Rosa nevű kislányt alakított - csak a kezdet volt, minden más azután következett.
Bár eleinte ő is normális életre vágyott, és a Loyola Marymount egyetem diákjaként közgazdaságtanból akart diplomát szerezni, végül a színészet mellett tette le a voksát.
Bár döcögősen indult a karrierje, hiszen az említett vígjáték után a kilencvenes években csak egy-két jelentéktelen mellékszerepben tűnt fel, 2004 után már jobban jegyzik a nevét.
A South Beach sorozat után a 2008-as Cloverfield című látványos, kézikamerás horror főszereplőnőjének, Beth-nek a bőrébe bújhatott, majd rá egy évre A túlvilág szülöttében is sikongathatott kedvére.
A józan Megan Fox
Érdekesség, hogy sokan a nálánál egy évvel fiatalabb Megan Foxhoz hasonlítják a barna hajú bombázót - és bizony Yustman is feltűnt a 2007-es Transformersben egy-két röpke pillanatra!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















