Novak Djokovic és gyönyörű felesége: Jelena két gyereket szült a botrányba keveredett teniszezőnek
Novak Djokovic két gyermeket nevel feleségével.
Novak Djokovic, a hússzoros Grand Slam-győztes szerb teniszező óriási botrányba keveredett az elmúlt időszakban. Az Australian Open szervezői bevezették, hogy csak beoltott játékosok vehetnek részt a tornán, a sztársportoló azonban nem oltatta be magát a koronavírus ellen. Ettől függetlenül ugyanúgy tervezte, hogy részt vesz a versenyen, még egy külön engedélyt is szerzett orvosától, ám amikor a múlt héten szerdán Melbourne-be utazott, az ausztrál hatóságok megtagadták a belépését, visszavonták a vízumát, majd egy külön szobába vitték, ahol fegyveres őrök őrizték. Az orvosi igazolását nem tudta bemutatni a hatóságnak, mert nem volt nála.
Az ügyében hétfőn ülésezett a bíróság, arra a döntésre jutottak végül, hogy Djokovic maradhat az országban, elhagyhatja a szállodát, ahol napok óta benntartották, és vissza kell kapnia az elkobzott dokumentumait. Mint kiderült, két alkalommal is elkapta a koronavírust, utoljára 2021 decemberében lett pozitív a tesztje. A 34 éves világklasszis Twitterén jelentette be, hogy örül a bíróság döntésének, és továbbra is az a terve, hogy részt vesz a január 17-e és 30-a között megrendezett Australian Openen. Megosztotta az embereket az ügye, egyesek nem örülnek annak, hogy oltatlanul beengedték az országba, mások viszont a sportoló oldalán állnak, és drukkolnak neki, hogy tényleg a pályára állhasson.
Ő Novak Djokovic felesége
Fő támogatói között van felesége, Jelena Ristic, akivel 2005 óta elválaszthatatlanok. Tinédzserként szerettek egymásba, ugyanabba az iskolába jártak. Érdekesség, hogy egy darabig távkapcsolatban éltek, a fiatal lány külföldi ösztöndíjjal tanult tovább Milánóban, később egy olajcégnél dolgozott Monte Carlóban, míg Djokovic a teniszkarrierjét építette.
Bár sok pár elvérzik egy ilyen helyzetben, kettejük szerelmét csak megerősítette a távolság, 2013-ban kérte meg a szőke szépség kezét, majd 2014-ben összekötötték az életüket. Két gyermekük született, Stefan fiuk a házasságuk évében, Tara lányuk pedig 2017-ben látta meg a napvilágot. Az elmúlt években Djokovicról többször keringett a hír, hogy megcsalja feleségét, de ezeket a pletykákat tagadta. Jelenával a mai napig együtt vannak.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép Novak Djokovic felesége, Jelena.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció