15 éves fiát gyászolja az énekes - Képtelen túllépni a halálán

Nick Cave máig hallja elhunyt fia hangját.

Nick Cave és felesége, Susie Bick átélték a legnagyobb fájdalmat, amit csak egy szülő érezhet: 2015 júliusában elveszítették egyik fiukat, az akkor 15 éves Arthurt.

Azóta sem tudja feldolgozni fia halálát

A sztárcsemete kirándulni ment a barátaival a brightoni sziklákhoz, és úgy döntöttek, a túra remek alkalmat szolgáltat arra, hogy kipróbáljanak néhány drogot. A kamasz fiú azonban annyira megzavarodott az LSD hallucinogén hatásának köszönhetően, hogy megszédült, lecsúszott a szikláról, és nem élte túl a zuhanást.

A legnehezebben Arthur ikertestvére, Earl viselte a dolgot, ugyanis születésük óta szinte mindent együtt csináltak, sőt, külsőleg is nagyon hasonlítottak egymásra. Arthur halála után még a szobáját is képtelen volt elhagyni, hosszú hónapokig a négy fal között élt.

- Minden nap kínszenvedés. Folyton azon jár az agyam, hogy mit tehettem volna, mit nem vettem észre, min tudtam volna változtatni, hogy ne ez legyen a dolog vége. Susie és én mindennap újra belehalunk, Earlről nem is beszélve, akinek tényleg a másik fele volt Arthur - nyilatkozta akkoriban a Nick Cave and The Bad Seeds rockegyüttes ismert frontembere.

Már három év telt el a tragédia óta, azonban az énekes azóta sem képes feldolgozni, hogy az egyik fiuk többé nincs velük. A The Red Hands Files weboldalon mesélt arról, hogy még mindig érzi elhunyt gyermeke jelenlétét:

- Érzem őt, mindennap ott van velem. Nem fizikálisan persze, a lelkét érzem. Hallom, ahogy beszél hozzám, ahogy atyáskodik felettem, irányít, utat mutat akkor, ha nem lehet velem. A feleségem is gyakran látja őt az álmaiban. Beszél hozzá, nyugtatgatja, vigaszt nyújt neki.

- Sajnos így jár, aki szeret. A gyász sajnos hozzátartozik az élethez, ez az egyezség. Azóta elmentünk a sziklához is, ahonnan leesett a mi csodás, boldog és szerető fiunk, hogy könnyebb legyen feldolgoznunk a hiányát - mesélte a weboldalon egy rajongójának.

"Egy részem belül meghalt" - Terence Hill a fia elvesztéséről vallott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük