Így néz ki most az A-ha együttes énekese, Morten Harket
Bár a nyolcvanas években voltak a csúcson, még mindig együtt a híres norvég popcsapat.
Valószínűleg kevés olyan norvég származású dolog van, aminek írek Magyarországra is eljutott a norvég mintás pulcsin kívül. Kétségtelenül mindmáig az egyik legjobban ismert exporttermék a popzenével érkezett, valamikor a nyolcvanas évek elején.
A Morten Harket, Paul Waatkaar és Magne Furuholmen által 1982-ben alapított a-ha triónak – állítólag így, kisbetűvel - is el kellett hagynia hűvös hazáját az esős London kedvéért, mivel csak ott tudtak igazán megfelelő körülményeket biztosítani a fejlődéshez.
John Ratcliff menedzser szárnyai alatt bontakozott ki igazán az együttes hangzása, bár első kislemezük, a Take On Me, csupán harmadszori kiadásra lett igazán sláger. Akkor viszont akkorát szólt, hogy tízmillió példányt adtak el belőle világszerte.
Igazi norvég macsó
Ennek kapcsán egydalos bandaként is szokták emlegetni a fiúkat, ám a helyzet az, hogy Nagy-Britanniában például a The Sun Is Always Shine On Tv még nagyobb népszerűségre tett szert, mint az első daluk.
Ám akárhogy is, néhány rossz húzás és az 1993-as Memorial Beach album kudarca után a csapat háttérbe vonult egy időre. Harket, az énekes 1998-ban lépett fel ismét a fiúkkal egy béke Nobel-díj koncerten, és szép lassan ismét visszatértek a zenei életbe.
Azóta további három albumot és több válogatáslemezt adtak ki, a legújabb korong előreláthatóan 2009 elején kerül a boltokba.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A 49 éves Morten Harketnek igazi gyerekgyáros: három gyerkőce született ex-feleségétől, akivel tíz éve váltak el útjaik. Emellett szintén már csak volt barátnője egy kislánnyal ajándékozta meg 2003-ban, idén szeptemberben pedig sorrendben ötödik utódja látott napvilágot jelenlegi kedvesétől, és egyben személyi asszisztensétől.