Morgan Freeman feleségül veszi unokáját
Az amerikai színész állítólag egy évtizeden keresztül volt titokban a lány szeretője, most pedig megkéri a kezét.
Mi is beszámoltunk Morgan Freeman megdöbbentő titkáról, amelyre júniusban derített fényt a National Enquirer.
A közkedvelt bulvármagazin értesülései szerint a 72 éves amerikai színésznek közel egy évtizedig volt titokban viszonya saját unokájával, E’Dena Hinesszal.
Vérfertőzésről azonban szó sincs, Hines ugyanis Freeman első feleségének az unokája, akit a sztár második feleségével, Myrna Colley-Lee-vel együtt nevelt fel.
A National Enquirer a közelmúltban újabb döbbenetes fejleményről számolt be, információik szerint ugyanis Freeman azt tervezi, hogy feleségül veszi a 27 éves Hinest!
A lap szerint eltitkolt románcuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Myrna 25 év házasság után elköltözött színésztől. Nem is beszélve arról a tavaly augusztusi autóbalesetről, ami lebuktatta Freeman egyik szeretőjét.
Nyitott házasságban élt feleségével
Mellesleg a 68 éves Myrna Colley-Lee beismerte, hogy 2001 óta nem alszanak egy ágyban Freemannel.
Közös megegyezéssel hosszú évekig nyitott házasságban éltek, ami mindkettőjük számára lehetővé tette, hogy más partnerrel éljenek nemi életet.
Elképzelhető, hogy a National Enquirer állításai alaptalanok. Ám az mindenképpen gyanúra ad okot, hogy Freeman hosszú ideje kizárólag E’Denával az oldalán jelent meg a hivatalos rendezvényeken. Így volt ez többek között A sötét lovag tavalyi premierjén is.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A róluk készült közös fotók azonban nem erősítik meg, de nem is cáfolják a kettejük között lévő, állítólagos intim viszonyt.