Monica Bellucci 17 éves lányából meseszép modell lett: Deváért megőrül a divatipar
Monica Bellucci lánya, Deva Cassel egyre sikeresebb modell.

A gyönyörű olasz modell és színésznő, Monica Bellucci és a francia filmvilág ikonikus színésze, Vincent Cassel 1999-ben házasodtak össze, bár 2013-ban elváltak, két lányuk, a 2004 szeptemberében született Deva és a 2010 májusában világra jött Léonie egy életre összekötik őket. Idősebbik lányuk még csak 17 éves, de már a saját útját járja.
Monica Bellucci lánya
Deva Cassel már kislány korában közel került a divatiparhoz szüleinek köszönhetően, hiszen a fotózásokra sűrűn elkísérte őket, vallotta be az Amica magazinnak.
- Pár évvel ezelőtt csöppentem bele ebbe a csodás és szórakoztató iparba. Amikor először pózoltam egy fotózáson, akkor éreztem magamban a szikrát. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy részese akarok lenni ennek a szakmának - fogalmazta.
A fiatal lány első komoly munkáját a Dolce & Gabbana modelljeként végezte, jelenleg is ő a cég egyik arca. Az elmúlt két évben több címlapfotózása is volt, olyan magazinoknak pózolt, mint a Vogue, az Elle vagy a Harper's Bazaar.
Az interjúban elmondta, bár a szülei hagyják, hogy bontogassa szárnyait, ettől függetlenül nagyon védelmezőek. Cassel és Bellucci is megosztotta vele a tapasztalataikat, és felhívták a figyelmét a show-biznisz árnyoldalaira és veszélyeire.
Képes összeállításunkban megnézheted Deva Cassel fotóit.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció