Hatalmasat esett a holtrészeg Michelle Heaton
Michelle Heaton születésnapját ünnepelte, ahol túlzásba vitte az ivást, ezért egy óriásit hasalt.
Michelle Heatont 2007. július 19-én kapták le a lesifotósok, nem sokkal azután, hogy holtrészegen távozott a londoni Paper Nightclub épületéből.
A harmincéves brit celebmaca születésnapját ünnepelte a felkapott szórakozóhelyen, ám a mulatozás idővel úgy elfajult, hogy a távozás bizony korántsem volt könnyű.
Heaton a helyszínen készült felvételek tanúsága szerint alaposan a pohár fenekére nézett, ugyanis az este végére szó szerint alig állt a lábán.
Nem véletlen, hogy kifelé jövet alkoholtól elgyengült végtagjai egy váratlan pillanatban cserbenhagyták, ő pedig rongybabaként omlott össze.
Exférje lábra állította
Ám szerencséjére rögtön segítségére sietett akkori férje, Andy Scott Lee walesi popsztár, aki azonnal talpra állította kábult feleségét, majd a kamerák kereszttüzében olyan fesztelenül távoztak a helyszínről, mintha mi sem történt volna.
Michelle Heaton Anglia egyik feltörekvő celebmacája, akinek minden igyekezete ellenére a mai napig nem sikerült igazán befutnia. Zenei karrierjét a Sirens nevű bandában kezdte, ám ismertségre csak azután tett szert, hogy szerepelt a Popstars című valóságshow-ban.
Egy kísérlet miatt hetekig vedelt
Különféle tévéműsorok révén is igyekezett népszerűségét növelni. Egyik leghúzósabb produkciója az volt, amikor 2008 januárjában feltűnt Az igazság a vedelésről című dokumentumsorozat egyik epizódjában.
Ennek keretében megpróbált harminc napon keresztül annyi alkoholt fogyasztani, amennyit csak bírt, hogy megmutassa a nagyivóknak, mekkora árat kell előbb-utóbb fizetniük szenvedélyükért.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
21 napig bírta a kísérletet, melynek során napi két liter vodkának megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztott el, az orvosok azonban szívdobogása miatt végül lebeszélték a folytatásról.