Michelle Obama hófehérben tündökölt - Gyönyörű volt az egykori first lady
Hollywoodi partin vett részt az ország korábbi first ladyje.
Michelle Obamára még nagy jóindulattal sem igazán lehetett ráhúzni a stíluskirálynő címet, amikor 2009-ben beiktatták a férjét az elnöki pozícióra. Sokan csúfolták a külseje miatt, rengeteg bántó, rasszista kommentet kapott, amiért nem olyan elegáns és csinos, mint a korábbi first ladyk.
Hófehér ruhában tündökölt
Ez azonban hamar megváltozott, Michelle ugyanis rátalált a saját stílusára, és egyre kifinomultabb, divatosabb, szebb ruhákat kezdett viselni - abban a nyolc évben, míg ő volt az ország first ladyje, mintha teljesen kicserélték volna. A kigúnyolt nőből kész ikon lett, akit még a stíluskirálynő, a Vogue főszerkesztője, Anna Wintour is csak dicsérni tudott.
- Szerintem Lady Michelle Obama hihetetlen nő, és remek divatdöntéseket hozott. Feltörekvő, amerikai és más országbeli dizájnerek kreációiban jelent meg, hogy támogassa a munkájukat, és fellendítse a vállalkozásaikat. Remekül képviselte a hazánkat, persze nem csak a divat területén - mondta róla a The Economist podcastjában.
Igaz, korántsem csak a stílusa miatt szerették meg végül az emberek, hanem a jótékonysági munkáiért és az erőfeszítéseiért az ország iránt. A sztárok is támogatták őt, sokan nem is voltak hajlandók elfogadni Melania Trumpot elnöki feleségként, és azt posztolták a közösségi oldalaikra, hogy számukra csak egyetlen first lady létezik: Michelle Obama.
Ennek fényében nem meglepő, hogy azóta is számos hollywoodi rendezvényre meghívást kap, tegnap például Robert De Niro ebédjén vett részt olyan hírességek társaságában, mint Sarah Jessica Parker, Lily Aldridge, Georgia May Jagger vagy Olivia Munn.
Michelle egy elegáns, hófehér ruhát viselt, ami remekül kiemelte csokoládészínű bőrét és csinos alakját. A haját ezúttal természetes göndören viselte, nem bajlódott az órákig tartó egyenesítéssel, ennek ellenére valóban sikkesen festett.
Michelle Obama lányai is csoda szépek
Nézd meg, hogy néznek ki Barack és Michelle Obama tinilányai, Malia és Sasha!
Michelle Obama gyönyörű lányaival pózol - Malia és Sasha modellek is lehetnének
Három generáció gyűlt össze Michelle Obama fotóján.
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció